Láthatatlan front [antikvár]

Részlet a könyvből: Őszi szél seperte végig a pirosmurvás úton a ligeti fák sárga leveleit s a bágyadtfényű napsugár langymelegen vibrált a kopaszodó ágak között. Vasárnap volt. A központi kémirodához szolgálattételre beosztott Folla őrmester szabadságának utolsó napja. A háromheti pihenő hosszúnak tünt fel a munkához szokott, egyszerű ember előtt. A nagyvárosba szakadt falusi gyerek nyugtalan türelmetlenségével tolta előre a napokat. Végül azzal az eltökélt szándékkal, hogy utolsó, szabad vasárnapját állomáshelyén tölti, elhárította falusi rokonai további marasztalását és visszautazott Lembergbe. Délután kiment a Dubovnik-parkba, hogy megcsodálja a rég nemlátott liget csillogó körhintáit, magasvasútját, s maga is elmerüljön a vidám, ünnepi közönség színes forgatagában. Szabadnapos cselédlányok és facér nörszök nevettek a fehérre mázolt arcú bohóc kenyérszagú viccein. Vihogva mutogatták egymásnak a pojáca nyakában lógó hatalmas, vörös posztóból készült szivet. Erőlködött a bohóc, csalogatta a kíváncsi nézelődőket, egyre mutogatott a vászonsátor libegő ajtaja felé, mely mögött - szerinte - a beszélő polipon kívül a világ hét csodája is látható volt csekélyke összegért. Hiába volt minden ékesszólás. A vicceket meghallgatta, azután oszlani kezdett a tömeg...