Fecskelány [antikvár]

Kiadói borító kopottas, szakadozott.
"...a földhöz vágom a bánatot és - álmodok rólad. Álmodok, ahogy szoktam, mikor egyedül vagyok. Tengereken, messze idegen, aranyos tengereken csónakázom veled. És velem vagy mindenütt. Olaszországban, Párizsban, havas hegyeken és sötét, olajfaillatos völgyekben. Kicsoda vagy te, hogy ily könnyű vagy? Könnyű és karcsú, mint a fecske. Te fecskelány! Te, fecskelelkű, fecskekönnyűségű, repülő, táncolva repülő lány, te kék égben, kék vizeken csicsergő madár! Te én!! Te költő, te isten, te minden!!! Csupa lázak az ilyen álmok. Éjjel hangosan beszélek a párnámnak, és hívlak, és szeretném ronggyá csókolni a ruhádat. És szeretnélek elvinni messze idegen vonatokon, idegen városokba, bele egyenesen a szívdobogtató piros boldogságba. Hiszel-e benne? Hiszel-e bennem?" Kosztolányi Dezső levelei és Lányi Hedvig lánykori naplója nyomán egy nagy szerelem története bontakozik ki előttünk - a Fecskelány regénye. Az alapszöveg Lányi Hedvig naplója, amelyet Kosztolányi hozzá intézett levelei ellenpontoznak, dokumentálnak és elmélyítenek. Hatvan éven át hallgatott magáról a Fecskelány. Hallgatott lénye tündöklőbb feléről. Viselte a ráhárított szégyent, mintha szántszándékkal választotta volna ezt a szerepet. Pert újítani most sem akar, hiszen tudja, hogy a költő igazságát érvei ki nem kezdhetik - de azt is tudja, hogy vétség és bűnhődés, szándék és következmény szövevénye más oldalról is felfejthető. Nem a költő művét akarja tehát korrigálni vagy újra költeni: a maga világa felől tárja föl egy töredékesen is öntörvényű regény titkait.