A mánfai legény [antikvár]

Részlet a könyvből: Bélával kora reggel óta döcögött Drávaszabolcs felé a személyvonat. Úgy érezte, el kell valahova menekülnie azok után ami szülővárosában történt vele, egy pillanatig sem maradhat tovább az öreg, városvégi házban, de furcsamódon azt is érezte: hiába is megy el akárhová, a történetek felől nem tud elmenekülni. Minden porcikája belezsibbadt a reászakadt iszonyú fájdalomba. Az ablak melletti sarokba kucorodott. Kurta, ócska mikádókabátját fölakasztotta a fogasra, s beléburkolódzott. Egy ideig kibámult a vonat ablakán, aztán abbahagyta, mert hiába erőltette a szemét: minden összemosódott előtte, mintha egy sebesen pörgő körhinta kilódult székének láncába kapaszkodna. Aztán lehunyta a szemét, és fejét nekidöntötte a vagon sarkának. Szédült, mint aki álmában egy magasban feszülő híd ívéről örvénylő mélységbe zuhan.