Magyar csodák [antikvár]

Csöndesen, ahogy áldásos életét végigábrándolta, suhant át a másvilágba, miután mindazokat eltemette, akikért élt s akiket elfelejteni nem tudott. Még oltárát is magával vitte szivében, lelkében, emlékében: a magyar hazát. Tiszta, szép lelkét a puszta kóbor szellője halk melódiákkal bucsuztatta el az ismerős kismagyar-alföldi lankáktól és délibábok halvány vártornyaitól. A nagyvilág, az elváltozott arcu óriás, észre se vette, hogy Thaly Ilona is elszállott. Igazsága van a nagyvilágnak! Aki annyi szépségét pazarolta el bűnbánat és megilletődés nélkül, annak nincs joga hozzá, hogy épp azt sirassa, akit meg se érdemelt. Elég siratnivalója van őnélküle vagy őrajta kívül is. Csak nemrég temettük el testvérbátyját, Thaly Ferencet, akit az imént elköltözött testvérhuga, Ilona, nemcsak ugy szeretett, mint testvérét, de ugy bálványozott is, mint a férfiu jellem élő szobrát. Nem hiába. Thaly Ferenc méltó folytatása volt hős apjuknak, Thaly Zsigmondnak, 1848-49-iki szabadságharcunk honvédezredesének. Őróla se igen vesz tudomást a világ. A világ általában nem szereti azt, aki nem komédiázik. A Thalyak pedig nem komédiáznak.