Tüni [antikvár]

Részlet a könyvből: "Én csak egy kis gumikutya vagyok, lehet, láttatok már hozzám hasonlót. Egy nagy-nagy gyárban készítettek, látszatra egyformák voltunk, mégis, bennem örökké égett a futás, szívem is volt, és ha szerét tehettem, az igazi kutyákat utánozgattam magamban. Látszatra, mondom, nem akadt rajtam semmi különös, csak úgy egyszerűen Pőrének hívott mindenki, mert folyvást fáztam, és gumihátamra soha nem került takaró, mint a szép, fehér szőrkutyusnak, pórázom sem volt - bár ennek igen örülök. Önfejű kutya vagyok, és nem szeretem, ha vezetnek. A futást sokkal inkább kedvelem. Nagyokat ugráltam, és ha megpillantottak a gyerekek, csak úgy dűltek a kacagástól, boldogságtól. Hogy miért? Ki tudná megmondani? Talán az ábrázatomban volt valami ugrifüles vagy a tartásomban, vagy talán észrevették, hogy majdnem igazi kutya vagyok? Rátok bízom: találjátok ki! Most itt kuksolok egy sötét játékszekrény mélyén, nem mintha panaszkodnék, tudom, hogy a játék kutyáknak olykor szekrényben a helyük, mégis ... Nagyon elkeserít Uhu, aki azt mondja, maradjak csak nyugton, örüljek, hogy megkerültem. Erre aztán mindig lecsillapodom, mert Uhu nagy tudós, régi lakója e szekrénynek, és hát végeredményben igaza is van. Uhuról tudnotok kell, hogy komorsága mögött jó szív, ész és igen sok bölcsesség lakozik."