Sötét idők [antikvár]

ELŐSZÓ Néha még akkor is, amikor csendesek voltak az utak és a többiek aludtak, átadta magát az aggodalomnak és azon gyötrődött, hogy rossz döntést hozott. Nem mintha nem szeretné a csoportot - szereti őket. Igazán. Összetartanak és okosan játszanak, vagyis amikor csak lehet, mellékutakon haladnak, nem az autópályákon, nyílt terepen, ahol végtelen a félelem. Nem erőszakosak, csak akkor, ha tiíl sokáig nem ettek, esetleg nem aludtak, vagy nem ettek és nem aludtak, vagy ha félnek. Ha éjszakára tábort vernek, nagy körben alszanak, és a lányok szeretnek mesélni a többiekről, akikkel Virginiában, az East River táborban találkoztak. Mindenki nevet, de neki nehézséget okoz az arcokat összehozni a nevekkel. Nem emlékszik, hol volt a tó a tiízrakóhelyhez viszonyítva, és nem volt ott azon az egyetlen alkalmon, amikor játszottak egymásnak. Nem volt ott, mert akkor éppen a barátaival volt. Egy másik kocsiban, egy jobban, aminek az utasai boldogabbak voltak. Mert amikor a lányok elhallgatnak, amikor már nem mesélik újra és újra ugyanazokat a történeteket, csak csend van.