Onézimusz kétszeresen megszabadítva [antikvár]

Július eleje volt, kora délután. A felperzselt, kiszáradt vidéken mindenki és minden aludt. A fekete nyáj - a völgy ékessége - a nyárfák alatt zsúfolódott össze. Az aratók a gabonakeresztek árnyékában, vagy szekereik alatt szundikáltak. A jómódú házakban, amelyek a domboldalon, a legelők felett tarkállottak, mélyen aludtak heverőkön a gazdag földbirtokosok, parasztgazdák és gyapjúkereskedők. Rabszolgáik, egyik szemüket nyitva tartva az udvarokon bóbiskoltak a szőlőtőkék alatt. Még a keselyűk is szinte mozdulatlanul lebegtek, mintha oda lettek volna ragasztva az égboltra. Csak fenn a hegyszorosban mozgott valami, ahol a forró levegő szinte lebegett a tűző sziklák felett. Egy 14 év körüli barna bőrű fiú - meztelenül, alsótestén csupán egy lágyékkötő, lábán szandál - kúszott fel a meredek sziklafalon oly kecsesen és fürgén, mint egy fiatal vadmacska. Nem törődött az arcán patakzó verejtékkel, sem a kezét felhorzsoló szikláikkal. Ez volt számára a szabadság órája. Kora hajnaltól késő estig a gazdájáé volt, külsőleg meghajolt ez előtt a fegyelem előtt, de ebben az órában a saját maga ura volt. Most élt, felfedező utakat tett és örömmámorban úszott. Itt, a hegyszorosokban semmi sem állt ellen neki. Télen ösvényt vágott a hófúvásokon keresztül, tavasszal megküzdött a vízesésekkel és zuhatagokkal, nyáron az erős délutáni hőség sem verte le. Most is továbbkapaszkodott. Fél szemével a napot figyelte, amely most nyugatra volt tőle. Amikor a felette ágaskodó szikla árnyéka elérte a lenti olajfaliget szélét, tudta, hogy vissza kell fordulnia. De még volt annyi ideje, hogy eljusson a szakadékot eltorlaszoló kidőlt, öreg fenyőfáig, és megfürödjék az annak túlsó oldalán elterülő zöld tóban. A hegyszoros most elkeskenyedett, a fenyőfák, törpe tölgyfák, borókáik árnyéka a szakadékra esett. A patakból már csak egy vékony erecske maradt, de hűs volt és édes. A fiú arcára és testére locsolta a vizet, s úgy érezte, bírná a kúszást, mászást egész nap. Mindig arra vágyott, hogy tovább mehessen - fel egészen a keserű vizű tóhoz, az Anavához, ahol fehér ürömvirágok nőttek, s ahol a Lykusz folyó eredt -, fel egészen a Cadmus hófedte csúcsához, de az árnyék az olajfaliget felé kúszott, s gazdája rövidesen felébred. Erre káromkodott és köpött egyet.