Ne keress [antikvár]

CGY Lm . A világ ma talán a napos oldalát mutatja. A nagy sárga gömb a felhők közé kúszik, sugarai élénksárgára mázolják az eget. Világoskék az ég, hideg reményekkel, hamis ígéretekkel teli, hogy nem puszta ábránd a sok dédelgetett emlék, vannak még valódi családok, kiadós reggelik, juharfasziruppal bőven meglocsolt palacsintahalom porcelántányéron egy olyan világ, amely megszűnt létezni. Vagy mégsem. Lehet, hogy nem is süt a nap, lehet, hogy ma is sötét van, esik az eső és olyan élesen fütyül a szél, hogy a férfiak ökölbe szorított kezén sajgó vörösre fújja a bőrt. Talán havazik, talán eső esik, nem tudom, talán fagy van, jégeső, a hurrikánból egyszer csak tornádótölcsér alakul ki és meghasad a föld, hogy elkövetett hibáinknak legyen elég helye. Fogalmam sem lehetett. Már nincs ablakom. Nem látok ki. Tizenöt méterrel a föld alatt vagyok, egy edzőteremben, ami az utóbbi időben az otthonom lett. Minden nap ezt a négy falat bámulom, és győzködöm magam, hogy nem vagyok fogoly, nem vagyok fogoly, nem vagyok fogoly, de néha a régi félelmek végigborzongnak bőrömön, és mintha nem tudnék elszabadulni a torkomat szorongató klauszt- rofóbiától. Nagyon sok ígéretet tettem, amikor ide érkeztem.