Morci [antikvár]

Apa kinyitotta a szemét. IVlég csak a hajnal aligfénye leskelődött az ablakon. A kisfia viszont már az ágya mellett állt. - Morcikám, mi baj van? - kérdezte apa felkönyökölve. - Az éjjel lehullottak a csillagok az égről! - Morei arca szinte sugárzott a hirtelen jött kalandtól. - Képzeld, mind leesett, tele lett velük a kert! Egy darab sem maradt az égen! Hidd el, jói megnéztem. - Morei izgatottan bólogatott. Apa kikászálódott az ágyból. Szinte még látta a szeme sarkából, ahogy az alvás árván maradt többi része szégyenlősen kisurran a hálószoba ajtaján. - Csillagok a kertben? Na, azt hiszem, jobb lesz, ha ezt együtt nézzük meg! -kanyarította kabátját a hátára apa, és Moreit is alaposan bebugyolálta. A kert hideg tűzzel telve szikrázott a ház körül. Tényleg csupa csillagfény volt, ameddig csak ellátott. Morei büszkén mutatott körbe. Apa mélyen beszívta a frissre fagyott levegőt, aztán ránevetett a kisfiára. - Morcikám, ez hó! Nem láttál még ilyet, mert évek óta enyhék a telek, és még nagyon kicsi voltál, amikor utoljára hó esett. A mostani viszont, úgy látszik, elég hideg, és meghozta nekünk a havat is. De jól tette, mert a hó megvédi a földet a fagytól. - Apa lehajolt és a markába szorított egy nagy csomó havat.