Mesék karácsonyra [antikvár]

ogdán Botond, vagy ahogy mindenki hívta, Bobó, kinyitotta a szemét. Pontosan fél hétkor felébredt, pedig a vekker nem is szólt. De hát ki akarná alvásra pazarolni ezt a napot? Mert különleges nap volt ám a mai. A téli szünet első napja. Kezdődhet a móka, vidámság, karácsonyi készülődés, és ha mókáról volt szó, Bobó bizony mindig az élenjárt. Most sem volt ez másként. Óvatosan belesett a szomszédos szobába, ahol Sziszi, a húga, még békésen aludt. A fiú gyorsan felöltözött, még a bakancsát is felvette, majd nagy lendülettel benyitott, húga ágyához lépett, és rázogatni kezdte. - Sziszi, Sziszi! Ébredj! Elaludtunk! A kislány hirtelen azt sem tudta, hol van. - Mi, mi, mi történt? - kérdezte, miközben félálomban felült, és a szemét dörzsölgette. - Nem szólt a vekker. Elkésünk az iskolából. Gyerünk, gyerünk, öltözz! Bobó olyan komoly arcot vágott, hogy Sziszi gondolkodás nélkül hitt neki. Gyorsan kiugrott az ágyból. Az asztalkáján álló lavórba vizet öntött, gyorsan megmosta az arcát, és sebesen öltözni kezdett. - Jaj! Még a táskám sincs bepakolva! - Majd én csinálom, te csak vedd a ruháidat! - mondta Bobó, és összevissza mindenféle füzetet meg könyvet rakott a kislány táskájába. - Jaj, vigyázz! Össze ne gyűrd őket! - Vigyázok, vigyázok - nyugtatta a fiú. - Te ne engem figyelj, hanem iparkodj! - Nem értem, anyuék miért nem szóltak. Most futhatunk az iskoláig - panaszkodott Sziszi. - Lehet, hogy az ő órájuk is megállt, és ők is elaludtak. Megyek és megnézem, mi történt. Te meg igyekezz! Vegyél ám fel vastag harisnyát, és a kardigánt meg a kiscsizmát se felejtsd el! Nagy hó esett az éjjel. - Akkor hogy fogunk szaladni? - aggodalmaskodott a kislány. - Most ne ezzel törődj, csak készülj! - sürgette Bobó, és kiment a szobából. Sziszi villámgyorsan kapkodta magára a ruháit, még a fésülködést is kihagyta. A kardigánját félregombolta, a kiscsizmát fordítva vette föl, de nündez most nem tűnt olyan fontosnak. Az iskolából nem szabad elkésni. Még csak az kéne! Hogy lerme akkor jeles a magatartása és a szorgalma? Bobó eközben a nappaliból nyíló konyhában állt édesanyja mellett, és elégedetten nézte, ahogy a kakaót készíti a reggelihez. - Hogyhogy ilyen korán keltél, kicsim? Azt hittem, lustálkodsz még egy keveset, hiszen szünet van. - Ó, úgy gondoltam, egy kis mókával kezdem a téli vakációt. - Ajaj! - sóhajtott anya. Jól ismerte a fiát és a tréfáit. Ebben a pillanatban szaladt ki Sziszi a szobából, kezében az iskolatáskával. Anya csodálkozva kukucskált be a nappaliba, ahol a kislány épp a kabátját vette föl. Elég mulatságos látványt nyújtott a féloldalasra gombolt kardigánban, kócosan. - Hát te? Hogy nézel ki? Kacsaláb a csizmád is - ámuldozott anya, aki nem volt ilyen látványhoz szokva. - És egyáltalán! Mit csinálsz? Hova készülsz? Szisziből csak úgy ömlött a szó: - Nem szólt a vekker. Miért nem ébresztettél föl? A tiétek is elromlott? Mi lesz, ha elkésünk? Gyere már, Bobó! Miért rüncs még rajtad kabát? Sziszi egy pillanatra elhallgatott. Valami fura érzése támadt. - Várjunk csak! Ha nem szólt az ébresztőóra, akkor akkor te hogyhogy itt vagy a konyhában, anyu? A fiú nem bírta tovább. Kitört belőle a nevetés. - Édesem - magyarázta anya -, szünet van. Téli szünet. Elfelejtetted? Sziszi eltátotta a száját. Csak most döbbent rá, hogy nü is történt. „Ó, az a csibész Bobó!" - gondolta magában. - „Na, várj csak!"