Kosársuli [antikvár]

1. Ha sietsz, megvárlak, együtt is mehetünk! Már kezdett világosodni, amikor felébredtem, mégis, hirtelen fogalmam sem volt, hogy hol lehetek. Aztán eszembe jutott a szomorú való: a kollégiumban! Látni még nem láttam semmit, de valahogy kitapogattam az ágy alá tett órámat. Érdekes, erre emlékeztem, hogy ide tettem, persze, mert otthon is mindig így szoktam. Nagy nehezen megtaláltam, és lassan, ahogy a szemem hozzászokott a félhomályhoz, az órát ide-oda forgatva megállapítottam, hogy még csak hajnali negyed hat múlt. Na, akkor legalább alhatok még egyet, vetettem hátra magam az ágyon (mert elfelejtettem, hogy az emeleten is alszik valaki), mire elkezdett jó hangosan nyikorogni meg himbálózni, mint egy részeg hajó, mármint az ágy, persze, de onnan fentről továbbra is egyenletes szuszogás hallatszott. És nemcsak onnan, hanem a szoba más pontjairól is. Hogy egyeseknek milyen jó alvó-kájuk van, amikor én itt forgolódom álmatlanul, gondoltam felháborodottan. Nem tudtam elkülöníteni pontosan, hogy hányan szuszogtak körülöttem, maximum négyen lehettek, hiszen a hat ágyból egy üresen maradt, én meg ugye ébren voltam, bár az is megfordult a fejemben, hogy csak álmodom, hogy ébren vagyok, és saját szuszogó álmomban számolom a többiek szuszogását, de sajnos éreztem, hogy nem ez a helyzet Pedig de jó lenne - ábrándoztam -, ha anya beszól-