Keserédes nyár [antikvár]

1. FEJEZET Bárhogy is küzdöttem ellene, nem tudtam visszatartani a könnyeimet, amikor megláttam a lefejezett babát. - Ó, az egérke elsírta magát! - nevetett az egyik fiú. Egy másik is felröhögött. - Valaki hozzon egy kis sajtot! Az majd felvidítja az egérkét. Már négyen hahotáztak. Az ötödik unottan nézett maga elé. - Mehetünk? - tudakolta. - Látni akarom apám új terepjáróját a pályán. - Oké - forgatta a szemét az első fiú. - Az egérkével majd játszhatunk később. Visszafogtam magam, nehogy sikítva behúzzak egyet az ostoba, önelégült képükbe. A szégyent és a haragot a tehetetlenség érzése váltotta fel. Ha megütném ezeket az elkényeztetett, gazdag kölyköket, csak én kerülnék bajba. Ezt hatéves koromban tanultam meg, amikor meghemper-gettem Zachary Robinsont a sárban, amiért rám ragasztotta azt a gúnynevet, amely máig kísértett. Azután többnyire békén hagyott, most is ezért álldogált unottan, de soha nem akadályozta meg, hogy a barátai gyötörjenek. Gyűlöltem őket. Erre csak rátett egy lapáttal, hogy tönkretették a kedvenc babámat. Amikor elindultak, az egyikük még belerúgott a letépett szőke fejbe, ami egy bokor alá gurult. Nem mozdultam, amíg látótávolságon kívül nem értek. Elmentek, hogy megcsodálják Mr. Ro- LOL