Bővebb ismertető
A re^ék világa
Pnyeszter menti végtelen síkságon tüzesen sütött vissza a lemenő nap. Ennek a végtelen síkságnak közepe táján, szelíd emelkedésű dombon állott a fejedelem hatalmas nagy sátra, melynek arannyal, ezüsttel szőtt seljnne bíborpiros fényben látszott égni a nap rávetődő sugaraitól. A színarany oszlopok, melyeken a sátor pihent, szemet kápráztatóan ragyogtak, s az oszlopok tetején az óriási aranyalmák mintha pótolni akarták volna a lemenő nap világát: messze bevilágítottak a végtelen, csendes pusztaságba. Nyugat felől gyenge szél kerekedett, s meglengeté a turulmadaras zászlót, mely uralkodni látszott a síkságon meghúzódó nagyobb és kisebb sátrak tenger sokasága felett.
Árpád népe készülődött az éjjeli pihenőre. A sátrak előtt lobogott a tűz, s a fejedelem sátrától nézve úgy tetszett, mintha az égnek minden csillaga leszállott volna, hogy itt megpihenve újra vissza-szálljanak az égre, s őrködő szemükkel vigyázzanak majd a pihenő, alvó magyar népre. Az agg Álmos egyedül ült a fejedelmi sátor előtt, s gyönyörűséggel pihent meg lelke a felséges képen. Az alkonyat csendjében idehullámzott a tüzek mellől a hosszú, tikkasztó nyári nap után egyszerre megelevenült élet zsibongó morajlása. Asszonyok, leányok forgolódtak a tüzek körül, kipirult arcú fiúk forgatták
Könyvhői is csak az igazán jót S