Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
AZ ÚR 1696 ESZTENDEJÉBEN, egy júliusi nap délutánján fáradt vándor bandukolt a Kőszeg felé vezető úton. Hogy idegen ezen a tájon, azt rögtön látni lehetett rajta. Magas, szikár alak volt. Nagy szakálla már erősen deresedett. Lehetett úgy ötven esztendős. A ruhája törökös szabású. Felhajló orrú papucs, hosszú gyapjúharisnya, széles bugyogó, öv, a fején hatalmas tombók. Néha levette a tombókot fejéről, akkor látszott, hogy teljesen kopasz. Megtörülte izzadó homlokát és sóhajtva kémlelte az utat. Mikor ér valami faluhoz, ahol megpihenhet? Végre egy facsoport mögül kis templom tornya tűnt a szeme elé. Erre kissé felfrissült és gyorsabban szedte a lábát.
Mikor a falucskához ért, meglassította lépteit és körülnézett. Takaros kis helység fehérlett előtte. A templom mellett, nagy kert közepén állott az uraság kastélya, körülötte a jobbágyok kunyhói. Az uraság, úgy látszik, tisztességesen bánt jobbágyaival: a kunyhók jókarban voltak...