Hajdúkaland [antikvár]

l. Hajdúhalál Az 1605. esztendőben korán tavaszodott. Böjtmás havában, azaz márciusban, az utolsó jégtáblák is leúsztak a Dunán. A föld nedvességszagot lehelt, a gyöketek mozgolódtak, a fű hersent, a fák ágain duzzadtak a rügyek, és az egész táj felett délben úgy ragyogott a levegő, mintha folyékony gyémánt lett volna. Dunaszekcső apró viskói félénken lapultak meg a Duna jobb partján a hajdani uraság, Jagosics Péter várkastélya körül. Ez a várkastély most üres volt; Jagosicsék elmenekültek, a pécsi török úr, a bég, a falu új ura pedig csak adószedőit küldte magyar jobbágyai nyakára, ő maga Pécs falai között kevélykedett a szultán nevében. Itt a faluban gyülekeztek a környék szegénylegényei, akiket hajdúknak neveztek. Zömök, lapátkezű, öreg legény vezérkedett. Györgyi János volt a neve, és valahonnan a Dráva partjáról vetődött ide, Dunaszekcsőre. A hangja lágyan dongott a kastély falának tövében, ahol mély volt a csönd. - Itt nem maradhatunk! - kezdte, és feltolta süvegét, mert már izzadság fénylett domború homlokán. - El kell futnunk a török elől, ha nem akarunk szolgák lenni vagy a fűbe harapni. - Merre, te János? - vakkantott közbe izgatottan Markó Já-