Gimnázisták/A hatodik osztály [antikvár]

Az ötödikesek az előbb még javában veszekedtek. Néhány kilométernyire az iskolaépülettől, a táborukban voltak, nagyon ügyesen kiválasztott helyen, a hegytetőn, az erdő ritkás fával benőtt szélén. Jó része látszott innen a síkságnak odalent, egész csapat falu, szántóföld, tó, patak, - jó időben egészen az ellenséges városig elláthatott az ember. Egyébként már hetek óta fegyverszünet uralkodott. Éppen ez volt az oka a veszekedésnek. Az ember tudniillik unalomból szokott veszekedni minden semmiségen, minden hülyeségen, hogy ugy mondjuk. A Nagy Főnök különben, a banda kövér vezetője, már rég hortyogott. Egyetlen egyszer riadt fel és ült egyenesre hirtelen, mikor a veszekedés zaja felcsapott szinte az égig, akár az argosiak hajóin a homéri lárma. De a következő pillanatban már újra hátrahanyatlott. Aludtak az ötödikesek és aludtak a kutyáik is. Csak az őr virrasztott, bár egyáltalán nem volt mit, őrizni. A Pocok a Boszorkánycsucs felé pislogott. Bizalmatlan és aggódó kifejezés volt a képén, amint felfelé fordította. Mert onnan magános, szokatlan füst szálldogált az égnek.