Emlékezz a vadrucára [antikvár]

„Se szeri, se száma manapság az író-olvasó találkozóknak. Beszélgetünk emberségről és kötelességről, irodalomról és valóságról, hazáról és közösségről. Ó, mennyi kedves történettel ajándékoztak meg a gyermekek a szabolcsi Paszabtól a zalai Nováig, a hegyaljai Sárospataktól a rábaközi Kapuvárig, a nagykunsági Botonástól a szigetközi Dunakilitiig, a bakonyi Devecsertől az abaúji Hernádszurdokig, s miközben hallgatom őket szép jelenükről, soha el nem mulasztják a kérést: beszéljek nekik a magam gyermekkoráról. Ha megelégelném az emlékezést, szívósan unszolnak, hogy ne hagyjam még abba. Ez a kíváncsiság bátorított fel e könyvem megírására. Történetem szereplői mellékesek. A megélt idő, a letudott múlt a fontos. Mert csakis tanulságokért érdemes emlékezni” – mondja az író könyvéről.