Bővebb ismertető
Közel hetven éve már, hogy először (1928-ban) vehették kézbe a német olvasók az Emil és a detektívek című regényt. Azóta sok-sok kiadásban és tucatnyi nyelven forgathatták gyermekek és felnőttek milliói. Pedig volt idő, amikor a Németországban hatalomra kerülő nácik tűzbe vetették ezt a pompás kis könyvet is. Úgy látszik, a gonosz világ rendje az, hogy az egyeduralomra törő politikai erők első dolga elpusztítani az emberiességet, a szeretetet és a szolidaritást sugalló könyveket. Amikor ezzel végeztek, végeznek az emberekkel is. Erich Kastner (1899-1974) élete is hajszálon múlt. De megúszta az üldözést, a testi szenvedést. A könyveit égették el, őt nem. Mint ahogy édesapját, Kastner Emilt sem, aki még kilencven éves korában is útra kelt, hogy meglátogassa a Drezdától meglehetősen messze eső bajor városban, Münchenben élő világhírű fiát. Az Emil és a detektívedben ugyan nem jelenik meg az apa alakja, de a főhős nevével nyilván a derék nyerges- és kárpitosmester apa előtt is tiszteleg az író. Az életrajzi ihletésű Mikor én kisfiú voltam című könyvéből sok mindent megtudhatunk az író őseiről, szüleiről, a szegénység ellenére is meghitt és szeretetteljes családi légkörről, amelyben a gyermek Kastner nevelkedett. De nemcsak erről, hanem a kalandjairól is. Megtudhatjuk például, hogy akárcsak hőse, Emil, ő is „detektívesdit" játszott. Leleplezett egy öregedő elárusítónőt, aki azzal az ürüggyel csapta be környezetét, csalt ki kelengyére való pénzt másoktól, így Erich Kastner édesanyjától is, hogy hamarosan férjhez megy. A mégoly dörzsölt boltosok és vendéglősök is a kis Erichnek köszönhették, hogy részletekben legalább visszakapták pénzüket. Talán nem véletlen, hogy a gyermek Kasmer vonzódott a detektívesdihez, de az sem, hogy író lett belőle. A két mesterség ugyanis furcsamód sok rokon vonást mutat. Mert mit is jelent a mostanság ritkábban használt idegen szó? Annyit tesz, mint nyomozó, titkosrendőr. Ám ha az angol, detect ige magyar jelentését vesszük, akkor ezt olvashatjuk: „felfed(ez), kiderít, kinyomoz, kipuhatol, leleplez." Az igealak jóval többet mond. Ám aki detektívregényeket olvas, nyilván tudja, hogy a detektív mást is tesz: válogat a feltárt tények között, s csak a fontos, az összefüggésekre utaló, azokat feltáró ismereteket őrzi meg, majd illeszti őket a tények s gyakran képzelete segítségével, hogy kerek, kikezdhetetlen történet kerekedjen belőle.
Erich Kästner (Drezda, 1899. február 23. – München, 1974. július 29.) német költő, író, forgatókönyvíró.
Az 1920-as években kibontakozó polgári humanizmus költője és írója, annak az új stílusiránynak a követője, amely felváltva az expresszionizmus világmegváltó extravaganciáját, az új tárgyilagosság (=Neue Sachlichkeit) képviselője. Hol rezignáltan, hol harcosan, de alapvetően mindig optimista moralistaként küzd az emberiség megjavításáért. Kissé talán méltatlanul is, de a világ elsősorban értékes, humoros gyermek- és ifjúsági regényeit ismeri, jelenleg a magyar irodalmi közvélekedésben is mint ifjúsági író szerepel.
Apja bőrkereskedő, anyja cselédlány, később fodrász volt. Drezdában született és tanult. Iskolaéveiből sok részlet visszaköszön A repülő osztály című könyvében. 1917-ben behívták katonának, és a nehéztüzérségnél szolgált. A kiképzés brutalitása maradandó hatást gyakorolt rá és antimilitaristává vált; szívgyengeségét is a katonaságnál elszenvedett durva bánásmódnak tulajdonította. Az első világháború végeztével kitüntetéssel érettségizett, és elnyerte Drezda város arany ösztöndíját.1919 őszétől Kästner Lipcsében tanult történelmet, filozófiát, germanisztikát és színháztudományokat. Tanulmányait újságírói és színikritikusi bevételeiből finanszírozta. A baloldali Neue Lepziger Zeitung szerkesztője volt. 1927-ben egy erotikus verse miatt elbocsátották a szerkesztőségből. Még ugyanebben az évben Berlinbe költözött, ahol Berthold Bürger álnéven kulturális cikkeket írt a Neue Leipziger Zeitungnak.Kästner berlini korszaka (1927-től a Weimari köztársaság 1933-ban bekövetkezett végéig) volt a legtermékenyebb. Rövid idő alatt Berlin egyik legfontosabb szellemi alakjává vált. Versei, glosszái, riportjai és recenziói különböző berlini sajtóorgánumokban jelentek meg. Külső munkatársként rendszeresen írt a Berliner Tageblatt és a Vossische Zeitung napilapnak, illetve a Die Weltbühne folyóiratnak. Az 1998-ban megjelent összes műveinek utószava szerint dokumentálhatóan 350 cikke jelent meg 1923 és 1933 között; a tényleges szám ennél nagyobb is lehet. Pontos adatot már csak azért sem lehet tudni, mivel Kästner lakása 1944 februárjában teljesen leégett.
Első verseskötete 1928-ban jelent meg, ezt 1933-ig további három követte.
1928 őszén jelent meg az Emil és a detektívek, Kästner első és máig egyik legismertebb gyermekkönyve.
A rendszert kritizáló kollégáival ellentétben Kästner nem emigrált a náci hatalomátvétel után. Kästnert többször elvitte a Gestapo, és kizárták az írószövetségből. Az 1933-as könyvégetés során (ezen ő maga is jelen volt) az ő művei is „a német szellemmel ellentétesnek” minősítve máglyára kerültek. A második világháború után Münchenbe költözött, ahol 1948-ig a Neue Zeitung rovatvezetője volt, és kiadta a Pinguin gyermek- és ifjúsági újságot. Ebben az időben fordult az irodalmi kabaré felé.
Anyja mellett két meghatározó nő volt az életében: Luiselotte Enderle, az UFA német filmgyár dramaturgja, aki 1935-től haláláig volt társa, valamint Friedl Siebert, aki 1949-től volt az író titkos szerelme, és akitől 1957 decemberében született Kästner egyetlen gyermeke, Thomas.
1974-ben, amikor megtudta, hogy nyelőcsőrákja van, elutasította a kórházi kezelést. Néhány hónappal később, 1974. július 29-én halt meg.