Egyszervolt állatok [antikvár]

Azokról ​az állatfajokról olvashatunk e könyvben, amelyek annyira megfogyatkoztak, hogy a kihalás veszélye fenyegeti őket, vagy pedig már ki is pusztultak. Félő, hogy az elkövetkező évtizedekben nagyon sok állatfaj nevét törlik majd az „élők” névsorából. Mindent meg kell tennünk, hogy ez ne következzen be. De vajon sikerül-e megmenteni az indiai orrszarvút vagy a galápagosi óriásteknőst? A feladat nem egyszerű. Az emberiség most tanulja az élővilág megmentésének tudományát. Mert nem elég, ha „békén hagyjuk” az élővilágot, ha „nem bántjuk” a rohamosan pusztuló fajokat. Hiszen gyakori eset, hogy a védelem alatt álló, növényevő állatok túlzottan elszaporodva felborítják a természet egyensúlyát, elfogyasztják, tönkreteszik élőhelyük növényzetét, s végül elpusztulnak. Az embernek tehát be kell avatkoznia az állatvilág életébe. Gyakran ritkítania kell állományukat, vagy védelmezni a járványos betegségektől, ellenségeiktől, máskor meg éppen a ragadozók oltalmazásával lehet biztosítani egy-egy faj életképességét. Furcsa dolog ez: hiszen a természet évmilliókon át megvolt az ember beavatkozása nélkül; a helyzet azonban visszafordíthatatlanul megváltozott. A földgolyót elfoglalta az ember. Egy sereg állatfaj jól megvan velünk, megtanultak mellettünk élni. Akadnak olyan fajok is – mint pl. a kártevő rovarok –, amelyeket ki sem tudunk irtani. Ne higgyük hát, hogy minden állatfaj pusztulóban, eltűnőben van. De mintha a legérdekesebb, legszebb állatfajokat fenyegetné a veszély, Földünk „élő műkincsei” egyre fogyatkoznak. Néhány évtized alatt sok száz állatfaj tűnt le az élet színpadáról, emléküket már csak kitömött példányok és képek őrzik. Többségük az emberi felelőtlenség áldozata. Bolygónk „állatsereglete” azonban még végtelenül gazdag, s a pusztuló fajokért mindent megtesznek a lelkes természetvédők.