Bethlen Gábor udvarában [antikvár]

Részlet a könyvből: Kora tavasz volt. A napsugár végigsimogatta a kis gyulafehérvári házakat, az utcát s játékosan meg-megcsillant a fák ágain, melyeken a fiatal élettől duzzadozó rügyek már levélbe kezdtek hajtani. Thurzó János sietős, gyors lépésekkel ment végig az utcán. Pedig tudta jól, hogy a fejedelmi palotában csak tizenegy órakor kell megjelennie. De örült hogy addig is megnézheti a várost, melyben gyerekkora óta nem járt. Úgyszólván alig emlékezett már reá. De mikor megállt egy-egy ház, valamelyik nagyobb épület előtt, néha eszébe jutott, hogy ő ezt látta már valamikor. S nagyon megörült, mintha csak valami kedves ismerősével találkozott volna. Gondolataiba merülten kóválygott az utcákon. Szive izgatottan dobogott. Hiszen egy óra múlva ott fog állni Erdélyország fejedelme, Bethlen Gábor előtt s ha az Ur Isten és a Fejdelem Őfelsége ugy akarják, hiven szolgálja őt s vele együtt Erdélyország ügyét. A Fejedelem?!... Mi minden vár reá vájjon udvarában?... S a jövőről való álmodozás közben egyszerre, anélkül, hogy akarta volna, önkénytelenül, felmerült lelki szemei előtt mindaz, ami háta mögött maradt. A kis erdélyi falu nemesi kúriája a nagy kert, s a két fehérhajú öreg pár, a drága, kedves, jó öregasszony meg az öregember, akik olyan békésen tipegnek egymás mellett. Idestova ötven esztendeje élnek már egymás mellett és soha, egyetlenegy napig sem voltak távol egymástól...