Beppo a lazzaroni fiu [antikvár]

Részlet: I. A lazzaroni-család. A ki valaha oly szerencsés volt, hogy Nápoly örökké derült ege alatt pár napot tölthetett, az nem egykönnyen felejti el a lazzaronikat, kiknek tolakodását a Nápolyban időző idegen lépten-nyomon tapasztalja. Persze mi egészen másoknak gondoljuk őket, mint a minők a valóságban. Rendesen azt hisszük, hogy rongyos ruhájokban hajléktalanul az utczákon kóborolnak, nappal a kikötőben fejöket kezükre hajtva végigfeküsznek a tengerparton. semmivel sem tőrödnek s csak a festői öböl apadó és dagadó hallámait, a himbálózó halászcsónakokat és az utazókkal megtelt bárkákat nézegetik, vagy valahol a tengerparton a napon sütkéreznek s épen csak annyit dolgoznak, hogy néhány garast keresve, gyomrukat egy tál makkarónival megtölthessék; éjjelre pedig családostul meghuzódnak valamely templom előcsarnokában. E mellett még tolvajnépnek is tartják őket, a kik előtt az idegennek még a zsebkendője sincsen biztonságban. Azonban, becsületére legyen mondva ez elhiresztelt néposztálynak, korántsem oly rosszak, mint a milyeneknek őket kikiáltották.