Barátom a természet [antikvár]

Sarkai kopottasak.
Ma már szerencsésnek tartom, hogy egész életem úgy alakult, hogy sohasem szakadtam el a természettől. Gyermekéveimben pedig szinte benne éltem. Ma már az is élmény, hogy az iskola több kilométerre volt otthonomtól s naponta kellett átvágnom az erdőn télen, nyáron. Talán öreg tanítóm is megbocsátotta már, hogy olykor elcsábított az erdő és a tudós szavak helyett inkább az erdő szavára hallgattam s a fészkek titkait lestem. Ez a kötődés azóta sem változott, legfeljebb értelemből fakadó szeretettel párosult. Sok barátot szereztem a természetben, hiszen mi másnak nevezhetném a tavaszi rókafiakat, amelyek játszótársaimmá váltak, vagy az okos csóka kölyköt "akivel" közösen dézsmáltuk meg a kerti gyümölcsfákat. Akkor még nem gondoltam, s főleg nem hittem, hogy néhány évtized elég ahhoz, hogy a természetben olyan változások álljanak be, amelyek már veszélyeztetik azt. Elérkezett az az idő is amikor minden híradás, amely a természet károsodásáról szólt olyan kellemetlenül érintett, mintha közvetlen barátaimról vagy családtagjaimról íródtak volna. A természet szeretetét követte a természet féltése is. Ez a könyv is azért született...