Andersen mesék [antikvár]

Táblái deformáltak. Kiadói borítója hiányzik.
Ám az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa; jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők meg jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kis fenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő levegőt sem élvezte s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott jártak-keltek, fecsegtek körülötte, amikor szamócáért, málnáért mentek az erdőre. Sokszor egész köcsöggel szedtek, máskor szalmaszálra fűzték fel a szamócaszemeket, aztán leültek pihenni a kis fenyő tövébe és azt mondták: — Milyen szép ez a kicsi fa! — S ezt a kis fenyő nem szívesen hallgatta. A következő esztendőben egy jókora hajtással lett magasabb, újabb év múlva egy hajtással; a fenyőfák hajtásaiból mindig meg lehet mondani, hány évesek a fák. — Ó, ha akkora lehetnék én is, mint a társaim! — sóhajtotta a kis fenyőfa — akkor messzire szétterjeszthetném ágaimat, koronámmal pedig kitekinthetnék a nagyvilágba. Madarak fészkelnének az ágaim között, s ha szél támad, én is olyan méltóságosan bólogathatnék, mint azok ott!