Alapkő [antikvár]

Részlet Sándor Zsófia prózája Törött idő 1. fejezet Hétfőn anyuka végre hazajött. Két hónapja utazott ki a nagyihoz, Ungvárra, és már réges-régen itthon lett volna, ha a vasutat nem zárják le. Fáradtnak tünt az arca, de úgy csókolt össze, mintha csak a szomszéd házból sétált volna át. Nekem is hiányzott, persze, de akkor se szeretem, ha így viselkedik velem társaságban. Az ajtóban ugyanis ott tornyosult mögötte apuka, és éppen kezet rázott Kálmán bácsival. Hálásan nézett rendőr barátja szemébe, és bár nem mosolygott, sőt kifejezetten nyugtalannak tünt, de mégis éreztem rajta a megkönnyebbülést. Kálmán bácsi egyszerűen intett nekem és anyukának, majd kifordult az ajtón. Hármasban maradtunk a kis lakásban. Anyuka az iskoláról faggatott vacsora közben, elmesélte, hogy a nagyi jól van, szeretettel csókol, de a késedelemről egy árva szót sem ejtett. Apuka végig csöndben volt, nézte a tányérját, hallgatta könnyed beszédünket, majd elbúcsúzott tőlünk, és felállt az asztaltól. Én pakoltam el vacsora után, anyuka megmosakodott, és egyből aludni ment. Apuka dolgozószobájából egész éjszaka fény szűrődött ki. Másnap reggel korán keltem. Oroson laktunk, ami tulajdonképpen Nyíregyháza szélső kerülete. Minden nap bejártam a városba, a Nyíregyházi Polgári Iskolába. Nyolcadik osztályos voltam, és csupa jó jegyet kaptam. Apuka mindig megdicsért, mondani is szokta, hogy ez a Sárika milyen okos, olyan mintha saját magát látná. Néha még a barátai előtt is dicsérte az eszemet!