Ádám nyomában [antikvár]

utazz velünk I A horda néhány napja hagyta el a Fehér Sziklán túli vidéket. Elhagyta a biztonságot nyújtó barlangot, az erdőket az állatok ismert csapásaival, a sűrű fűszőnyeggel borított hegyoldalakat és a kristálytiszta vizű forrásokat. A táj, melynek csendjét éveken át felverte a horda, most elcsendesedett, mint a mély vizű hegyi tó fodrozó felszíne. A horda most újabb vadászterületekről álmodozik, ahol dúsabbak a rétek, s ezért nagyobbak az állatcsordák is, csak az útra gondol, amely a következő vadászterülettől elválasztja őt. Mit sem tud még az időről, nem tudja, hogy ennek az útnak nincsen vége, és hogy a hordák százai és ezrei fogják állandó keresésben bebarangolni a hatalmas kontinenseket hosszú évezredeken keresztül, és hogy egyszer majd az ő útjukon visszafelé indulnak el a nyomkeresők, akik majd hol megtalálják, hol elvesztik és ismét megtalálják a rég múlt élet nyomait. Az ember ismeretlen múltjának ezek a nyomkeresői eközben gyakran éppen olyan kalandokat fognak megélni, mint amilyeneken a híres utazók és felfedezők mentek keresztül. Még nem látunk vissza tisztán a múltba — mondják a nyomkeresők —, a tudomány újabb felfedezésekre vár. És e felfedezések során még hány újabb kaland vár viszont a tudományra? S miért vállalkoznak ezekre a kalandokra a mai és még nem is ismert újabb kutatók? Valamikor évekkel ezelőtt az akkor még fiatal Raymond Dart professzor nagy halom levelet kapott felháborodott emberektől. Annak utána írtak neki, hogy közzétette jelentését az Australopithe-cus (úgy is mondhatnánk: a majomember) meg- találásáról. A levelek írói figyelmeztették, hogy „a pokol szakadékának szélén ül", és hogy később „az örök tűzben fog sülni". A legkonokabb levélíró azt remélte, hogy a professzort hamarosan bezárják az elmebetegek közé, egy másik azt kívánta neki, hogy „olyan gyermekei szülessenek, akik éppen úgy fognak festeni, mint ez az ocsmány szörny a maga hasonlóan ocsmány nevével". Az egyik levél néhány mondata különösen megragadta Dart professzort. A levélben ez állt: „Ember, álljon meg és gondolkodjék! Mi haszna van magának az egészből? Mit ad magának e talány megfejtése?!" Ez a levél egyáltalában nem ócsárolta, sőt nem is gúnyolta ki őt. Ezeket a kérdéseket komolyan gondolták, s Dart is komolyan vette őket. „Mi haszna van az egészből? " Igen, miért áldozzák fel a tudósok ezrei idejüket, legszebb éveiket, egész életüket, hogy kinyomozzák az emberiség történetét? Egyikük sem térhetett ki e kérdés elől. Előjött ez az eredménytelen kutatások keserű éveiben és az új felfedezéseken érzett szédítő öröm óráiban. És talán mindegyikük nevében felelt rá Thomas Huxley angol kutató, amikor ezt írta: „A gondolkodó pmberek a múlt emberi haladásában értelmi alapot találnak ahhoz a hithez, hogy ez így lesz a jövőben is, jogos alapot ahhoz, hogy hihessenek abban, miszerint az ember nagy jövő előtt áll."' Ha ezt a könyvet valakinek ajánlhatjuk, úgy hadd ajánljuk a múlt minden nyomkeresőjének: az őstörténészeknek, az ősrégészeknek és az embertan kutatóinak.