A szeretet [antikvár]

Részlet: " A kis madár kirepül a fészekből. Akkor hét esztendős volt, mikor a történet kezdődik. Égő, fekete szemét nem merte a nagybácsira emelni, a nagybácsi azt mondta, hogy mossa meg a szemét, mert csúnya, fekete; bezzeg milyen tiszta, hófehér a köténykéje. Erzsike nyomban lefutott a patakra, éppen ott csordogált el a kertjük lábjában, s mind mosta, mosogatta az ő csúnya, fekete szemét. Hanem hiába. Fekete maradt az még vén korában is. A nagybácsi azért jött, hogy őt a városba vigye, iskolába járassa, mert a faluban nyomorúságos iskola volt, a tanító akkor ment a fiukhoz és leányokhoz, ha nem volt egyéb dolga. Igaz, hogy a keze alól tizennyolc esztendő alatt egyetlen egy fin vagy leányka sem került ki úgy, hogy a nevét tisztességesen le tudta volna irni. Minek is az? A szegény ember reányomja az ujját a keresztre, s a nótárius vagy prókátor odairja helyette a nevét. Az Erzsikéék falujában a biró sem tud irást olvasni, mégis biró. Azért van nótárius a szomszéd nagyközségben, hogy a törvényt jól a szájába rágja. Bezzeg annál többet tudnak az emberek lármázni és inni az Erzsike apjának a korcsmájában, amely a falu közepén, az országút mellett van, s hat salugáteres ablakával, kétszárnyú vasajtajával és két eszterhéjtartó oszlopával valóságos rezidenciának tetszik."