A nagy találkozás [antikvár]

Részlet a regényből: Messzi napkeletről, az Öt-folyó virágos partjairól elindult egy nép, hogy magának új hazát keressen. Nem a nagyerdők nemes vadjai fogytak ki, sem nem az Öt-folyó ezüsthátú, pikkelyes halai. A rét füve is minden tavasszal és ősszel dús selyembe borult s fejedelmi, gyors paripák vágtató csapata és vakító fehérségű gólyák lassú járása mérte a határtalan határt. A sátrakból sem fogytak ki a régi és új dalok, amelyek versenyre keltek a hajnal csattogó pacsirtáival s a naplemente búgó vadgalambjaival. Éltek a dalok, mert égtek a szívek a hősi ősök csodatetteitől és szelíden, mit fehér-álmok rózsanyílását dalolta a kereső szívek halk egymásra találásáról. Vagy talán az ellenség fogyott el? Fürge, gyors leventék szélszárnyú paripákon, a mindig biztosra röpített nyílvesszőkkel magával az eleven ördöggel is megküzdöttek, ha az határaikon innenre merészkedett. Hát hiszen ez elégszer előfordult, rabló, rossz szomszédban éppen nem volt hiány. Nem, az ellenség nem fogyott el!