A mi állatkertünk [antikvár]

Részlet: ELŐSZÓ HELYETT Kisgyerek kórom óta nagyon szeretem az állatokat. Mindig gyönyörűségem telt a velük való munkában. Még kamaszlányként léptem — 1924-ben'— az állatkert szolgálatába. Abban az időben az állatkert még szinte üres volt, látogatója is alig akadt. A vad-•állatok ketreceiben csupán farkasok és medvék üldögéltek, — sem oroszlán, sem tigris nem volt. Ugyanakkor kezdtem el munkámat az állatkerti fiatal biológusok körében, amelyet első tanárunk, Pjotr Alekszandrovics Manteufel vezetett. Állatkerti munkám hosszú évei alatt mennyi állatot kellett felnevelnem és megszelídítenem, — a borsószemnél alig nagyobb mezei egértől kezdve az oroszlánig, tigrisig, leopárdig! E könyvben most róluk, az én négylábú barátaimról akarok mesélni. A biológusok köre kicsi volt és összetartó családra emlékeztetett. Az állatkerttel együtt éltünk át minden jót és minden rosszat. És sok jóban volt részünk. 1924. végétől kezdett a kert megtelni állatokkal. Nagy csapatokban érkeztek a világ minden részéből. De nem volt elég hely számukra. Minden szabad területen új ketrecek, karámok nőttek ki a földből, a régieket pedig átalakították és kiszélesítették. Ugyanebben az időben fogtak hozzá az állatkert új területének felépítéséhez. Ennek új volt a berendezése is. A szarvasoknak nagy karámokat emeltek, a 'kecskéknek dombokat, a ragadozóknak pedig tágas térséget nyitottak, s vizes árkokkal vették körül — ez pótolta a rácsot. Mindez szemünk láttára nőtt ki a földből. Ismertünk minden követ, minden zugot. Az állatok szigetének építkezését figyelve, gyakran vitatkoztunk azon, vájjon át tudják-e ugorni a vadállatok a szigetet körülvevő árkot. Közeledett az új terület megnyitásának napja. Az állatokat már odaszállították. A madarakat kieresztették a lápra, a bölényeket és jakokat a dombra. Megérkeztek a ragadozók is. A sziget belső