A kismama [antikvár]

Részlet a könyvből: "Kedves Judy! Kezemben a leveled. Másodszor olvasom át és nem tudok hoválenni a csodálkozástól. Jól értem? Jervis karácsonyi ajándékul rádbízta a John Grier Otthon átszervezését, te meg engem szemelsz ki, hogy elköltsem a pénzeteket? Engem? Sallie McBride-ot? Én legyek az árvaházatok igazgatónője! Szegény lelkem, elment a józan eszed, vagy a képzelet aranyhímes pillangója játszik veled? Úgy vagyok én való száz gyermek gondozására, akár az állatkert vezetésére. Csalétekül valami érdekes skót doktort kínáltok. Drága Judym, - édes Jervisem, - csakhogy én keresztül látok ám ezen a szitán! Szinte hallom a párbeszédet, mely a Pendleton-házaspár levelét megelőzte: »Halálos vétek, hogy mióta kikerültünk a kollégiumból, Sallie nem törekedett valami többre. Hivatás kell neki, nem a worcesteri sekélyes társadalmi élet.« - »Én meg azt nem szeretem, - (ezt Jervis mondja) - hogy a fiatalok Hallock iránt érdeklődik. Igaz, jó fellépésű, csinos, érdekes fiú, de soha nem szenvedhettem a politikusokat. Ki kell találnunk valami jó, neki való, a képességeihez méltó foglalkozást, mielőtt egészen elveszíti a fejét. Hopp! Megvan! Sallie lesz a John Grier Otthon igazgatója!« Olyan tisztán hallom, mintha köztetek ültem volna."