Bővebb ismertető
Egy napon egyájult fiatal lányt vet partra a tenger. A közeli falu lakói befogadják, ám nem tudják róla, hogy egy olyan társadalomból érkezett, ahol az emberek nemcsak a színeket nem ismerik, de bizonyos érzelmek is hiányoznak a világukból, s ők boldog együgyűséggel tűrik a szűk elit általszámukra kialakított rendet. Claire-t a döntéshozók történetesen szülőanyának jelölték ki, s már tizennégy évesen életet kellett adnia egy fiúnak, akit a szokásoknak megfelelően azonnal elvettek tőle. Ám a gépezet ezúttal nem működött tökéletesen. Új beosztást ugyan kapott – egy halfeldolgozó üzemben –, de nem kapta meg a pirulát, amely a társadalom minden tagját megfosztja a zavaró érzésektől, s biztosítja számukra a kétségektől mentes, békés életet. Claire nem tud lemondani fiáról; látni akarja, mindenáron tudni akarja, mi lett a sorsa.Hiszen ő hozta erre a világra! S miközben mindent kockára téve elindul, hogy valahogyan a nyomára bukkanjon, sorra feltűnnek azok a világok és szereplőik, amelyeket Lowry Az emlékek őrével kezdődő, majd a Valahol, messze és a Hírvivő című kötetekkel folytatódó regényfolyamában már elénk tárt.
A záró kötetből végre megtudjuk azt is, amire a sok iskolában ajánlott olvasmányként szereplő első kötet nem ad egyértelmű választ: él-e, hal-e Jonas, aki – bár a Döntéshozók Bizottsága igen különleges és megtisztelő feladattal bízza meg, megteszik őt az emlékek őrzőjének –, megszökteti a még csecsemő Gabrielt, ezzel mindkettejüket halálos veszedelembe sodorva.
Lois Lowry, eredeti neve: Lois Ann Hammersburg (Honolulu, 1937. március 20.) amerikai írónő, aki elsősorban gyermekkönyveket ír.
1937-ben a család középső gyermekeként született. Már gyermekkorában is a könyvek és saját fantáziavilága tudta leginkább lekötni. Mivel az apja a hadseregben dolgozott – fogorvosként – Lowry-nak lehetősége nyílt világot látni.Hawaii-on született, aztán New Yorkba költöztek, majd a II. világháború éveit Pennsylvaniában töltötte. 11 éves korában Tokióban lakott a családja. A középiskolás éveit New Yorkban töltötte, az egyetemi éveit meg Washingtonban. 19 évesen házasodott, férje Donald Lowry, egy tengerésztiszt. Négy gyermekük született: Alix és Kristin (lányok), Grey és Benjamin (fiúk). Az 1970-es évek elején fotósként és szabadúszó újságíróként kezdte karrierjét. Első önéletrajzi ihletésű regénye a Nyáron történt (A Summer to die) 1977-ben jelent meg.Ugyanebben az évben elvált férjétől, és végül Cambridge-ben telepedett le, ahol azóta is él.Kétszer nyerte el a Newbery Medal irodalmi díjat, először Számláld meg a csillagokat (1990), majd nem sokkal később Az emlékek őre (1994) című regényeivel. Regényeinek alapvető témája az emberi kapcsolatok fontossága.