Volpone [antikvár]

Hevesi Sándor írja A vígjáték paradoxonja című szellemes esszéjében: "minden igazi vígjáték - a lelke legmélyén és legvalódibb értelme szerint: szomorú vagy keserű"; a "móka" itt "az elkeseredettség nevető álarca, hogy meg lehessen mondani az igazat". Moliére és Gogol mellett, akiket Hevesi eszményi példaként említ, talán egyetlen drámaíróra sem talál annyira ez a megállapítás, mint Ben Johnsonra, főképpen két művével - két legjelentősebb, legértékesebb alkotásával: a Volponéval és Az alkimistával - kapcsolatban. Kevés olyan megkeseredett és szenvedélyes leleplezőt ismert az egyetemes drámatörténet, mint ő. Mintha a Peer Gynt trolljai vágták volna meg a szemét - fordított módon: világképe egyértelműen negatív , csupán lelplezni, ostorozni valót lát maga körül, bujaságot, képmutatást, durva érdekhajhászást, csalárdságot, elvetemültséget... vagy legalábbis pöffeszkedő ostobaságot és öntelt rongyrázást. Még római tárgyú tragédiában sem ragyog fel az emberi nagyság biztató fénye.