Játék az élet [antikvár]

Ádám: Átpillantását vágyjuk az egésznek. (Madách.) ELŐSZÓ. Múzsa: Az élet játék, szomorú és víg, szép-rút, jó-gonosz, dühös és szelíd harci és békés, elmés és szerelmi, de ami lényeg: mindig emberi! — Játékos ötlet a mai darab, mert a jövőből a múltba halad, ahol mindenütt, sötétség helyett, izzó fényt talál: nagy embereket, akiknek szive szeretettől ver, akiknek lelke értelmet lehel, rnagasba-mélybe szemük belelát, ezért ragyognak évezreken át. Az élet csúcsa nem mi vagyunk hát, hullámvonalban jön, s megy a világ, völgybe jutottunk, honnan fölfele nemrég indult el a sors szekere. Látkörünk ezért beszűkült sokat, le jobban látjuk a századokat, apró dologból, mely húsunkba vág, következtetünk, milyen a világ; hogy nem is olyan, vagy hogy talán máa, teljesen mindegy, hisz csak látomás. Ma este csapong a képzeletünk, nagy távolságot játszva megteszünk; valóra válik játékos vágyurk: jövőbe nézve a múltba látunk!