Görög drámák [antikvár]

ERÖ A föld határa mái' ez itt, ahol vagyunk, a szkűtha táj, embernem járta pusztaság. Héphaisztosz, az rád tartozik, hogy teljesítsd, amit reád bízott atyád: a meredek sziklához láncold ezt a nagy gonosztevőt, bilincse elszakíthatatlan vais legyen. Hiszen te vagy, kit meglopott, virágodat az embereknek adta, soktudó tüzed.* E bűnéért az istenek megbüntetik, hogy megtanulja: Zeusz uralmát tűrni kell, s embert szeretni végre abbahagyja már. HÉPHAISZTOSZ Erő s Erőszak, immár semmi dolgotok, mit Zeusz parancsa rótt reátok, készen áll. De én alig merem, ki isten és rokon,* viharcsapkodta sziklafalhoz kötni őt, és mégis meg kell tenni, mert atyánk szavát ki könnyen venné, súlyos bajba jut maga. Prométheuszhoz Józan Themisznek nagyralátó gyermeke, parancs köt engem, hogy téged megkösselek, embertelen szirthez, feloldhatatlanul, hol nem fogsz több halandót látni s hallani, a tűző napfény itt aszalja bőrödet, amíg virága hervad, és örüLsz, ha már az éjnek tarka köntösébe bujt a nap, s ömlsz hajnalban, hogy fölszáll a dér meginit. KifogyhatatllaTi kínjaid sorvasztanak, s ki megmentőd lehet, nem jött világra még. Embert szeretni erre volt csak jó neked! -