Csók [antikvár]

Sanyarú években is kegyes voltál, szíves olvasó, e kis munka iránt és megéretted vele a második kiadás ritka szerencséjét. Szegényes hála, ezt szóval köszönni meg; érzem, hogy munka volna kötelességem. Nem hogy azt hinném, hogy második művem érdemes lesz a tetszésre, melylyel az első váratlanúl találkozott; de úgy vagyok, mint a szerencsés játszó, kitől tisztesség kivánja, hogy ne álljon odébb a könnyű nyereséggel, hanem merjen, mikor van veszteni valója.Fájdalom, e kötelességet nem róhattam le eddigelé. Éveket kellet töltenem, nem tétlenűl, de a nélkül, hogy csak próbát is tehettem volna azok igazolására, kik tán e verses játéknál jobbat vártak tőlem. Elszármaztam a serkentő honi levegőből, el a baráti körből, melynek munkálkodó példája, gáncsa és dicsérete termékenyítő esőm volt és fejlesztő napsugaram. Teljék kedvük a haragos bíráknak, kik pajtáskodással vádolták e szép frigyet. Én érzem, hogy e körből kilépve, elvesztettem ifjúságomat. Ha kölcsönös magasztalás lett volna, a mi velök egyesített, nem vesztettem volna oly sokat, mikor oda kellett őket hagynom. Mert a dicséretben volt részem elég, - több is az elégnél; de nem mondhatnám, hogy többet bízom erőmhöz, s hogy a hír, mely idegen országba viszi nevemet, csak egyet is pótoljon azon boldog esték közül, melyek tréfa és vita között érlelték bennem a reményt, hogy valaha magyar költő lehetek.