A kisbéri mecénás [antikvár]

A hatvanas évek évek elején voltam a kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium diákja. Az iskola névadójáról, a térség szülöttéről, az újságíró-politikusról illett minden lényeges életrajzi adatot tudunk. Őt mindmáig rendkívül sokra becsülöm. Annál kevesebbet tanultunk a reformkorunk és 1848/49-es szabadságharcunk ugyancsak kiemelkedő személyiségéről, gróf Batthyány Kázmérról - holott az ő hagyatékaiból a kisbéri ménes épületei, s az egykori kastélyában berendezett kórház ott voltak a szemünk előtt. Nem csak a történelem könyvek, későbbi főiskolai jegyzeteink bántak szűkszavúan 1849-es külügyminiszterünkkel, de a városi, megyei könyvtárakban is alig találtam rávonatkozó anyagot. Az önkényuralom idején nyilván nem lehetett írni, beszélni róla. A kiegyezés után feltámadt a szabadságharc emléke, de a gondolkodókat zavarhatta az a tény, hogy Batthyány - aki nem szerette Görgeit - az emigrációban Kossuthtal is összekülönbözött. Érzékelhetően a bukás okainak értékelésében, s a további teendők módozataiban. A száműzött, a hatalmas, magyarországi birtokaitól megfosztott, távollétében halálra ítélt gróf szegényen élt Párizsban, s egy orvosi műhiba következtében 1853-ban hunyt el. (Feltételezésem szerint az osztrák titkosrendőrség gyilkoltatta meg.) Így emlékiratai is félbe maradtak, utódokat nem hagyott hátra.