A hetvenkedő katona [antikvár]

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy most, mikor Plautus képviseletében és megbízásából Önök elé lépek, megbízóm nevében közöljem: az, hogy a hetvenkedő katona, az ő Miles Gloriosus-a, csaknem kétezerkétszáz év után ma is színpadra lép, számára nem szerez meglepetést. Plautus jól tudja, hogy ő maga az élő folyamatosság. És hogy ezt ne csak ő maga érezze így, kéri Önöket, hogy a Miles Gloriuosushoz vezető legrövidebb út megtalálása céljából elsősorban ne színházi, hanem operai emlékeikhez forduljanak. Met az a dagadó életörömmel telített buffo, aki ma a Hetvenkedő Katona személyében itt megjelenik, pillanatra sem távozott az európai színpadról és a szomszédban, az Operában szinte naponta játszik, csak hol Rászedett Kádinak, hol Ozminnak, hol Falstaffnak hívják. Sz az opera buffához utasít bennünket Plautus nyelve is. Az a decora pernicitas, az az ékes fürgeség, gyorsaság, élénkség, melyet szerzőjétől a komédia és az opera buffa egyaránt követel, Plautusnál az operaszerzők műveihez hasonlóan, a zeneiségben mutatkozik meg. A plautusi nyelv és verselés zeneisége (mely az életet utánozza, aláfesti, pereg, mikor a szereplők cívódnak, sóhajt, mikor vágyakoznak) teszi, a hasonló, sőt azonos témákon, figurákon kívül, a plautusi komédiát - mely az ókorban még sokkal inkább tele volt tűzdelve zenei betétekkel, mint ahogyan ma hallani fogják - a szintén itáliai talajból sarjadt opera buffa rokonává és ősévé.