Bővebb ismertető
Az eszmélő emberre a puszta életfenntartásnak sokszor nehéz kérdésein kívül kezdettől fogva súlyos teherként nehezedtek rá azok a kérdések, melyek a külső világhoz: a természethez és a belső világhoz: önnönmagához való viszonyából szakadatlan sorozatban tódulnak feléje. Amint a természet fél az ürességtől, azon módon az emberi lélekre a nyugtalanság és félelem érzése súlyosodik rá e megoldatlan kérdésekből, kényszerítvén őt, hogy rájuk kielégítő, megnyugtató feleletet kapjon. Ezért volt az emberiség minden időkön át hálás azok iránt, akik az érzéki világ kérdéseire tudásuk erejével adtak biztos, meg azok iránt, akik az érzékfölöttiekben képzeletük fényével gyújtottak koruk ismeretéből és lelkivilágából fakadó megnyugtató feleletet.Ha valaha arról lesz szó, hogy ennek a mi tudásért és igazságért, jóért és szépségért, egy szóval végtelenségért gyötrődő gyarló és véges emberi fajunknak emléket állítsunk egy eljövendő magasabbrendű világ számára, ez az emlék bizonyára egy férfi szobra lesz, aki merő szemmel fürkészi a beláthatatlan messzeséget és feszült idegzettel hallgatja, figyeli a létnek és életnek nagy kórusát. Ebben a szoborban pedig benne lesz valami az Ibsen messzenéző éles tekintetéből, heroikus kitartással és bátorsággal hallgatózó arcából, mint aki e végtelenség egyik alkotórészének: az emberi léleknek kérdéseit egy életen át kutatta a s törekedett rájuk feleletet adni.