Bővebb ismertető
Védőborítója enyhén kopottas, borító széle kissé meghajlott.
"Márai Sándor szinte egész életében egy nagy ívű regényfolyamon dolgozott, célszerű és kitartó munkával, mint azok múlt századi vagy éppen modern írók – említhetném Balzac, Martin du Gard és Thomas Mann nevét –, akik egy-egy merészen boltozatos regényépítményben kívánták megörökíteni a polgári világ születését és hanyatlását, a klasszikus polgárság életformáját és az általa létrehozott értékeket… Örvendenék, ha ez a breviárium eljutna Márai Sándor írásainak régebbi híveihez, s elvezethetné hozzájuk azokat az olvasókat is, akiknek az elmúlt évtizedekben nem volt módjukban megismerkedni A zendülők, az Idegen emberek, az Egy polgár vallomásai, a Sértődöttek, a Föld, föld és a naplók üzenetével, tanításaival" – írja a kötet előszavában Pomogáts Béla. Ezzel a válogatással Márai mintegy „hazatér”, s a világjáró kassai polgár művei (ha csak szemelvények formájában is) szülővárosa és szűkebb hazája, az egykori Felvidék olvasóihoz is eljutnak.