Bővebb ismertető
Előszó
Topolcsik Imréné, született Klincsok Margit, 1930-ban- látta meg a napvilágot Horpácson. A szülőfalu emléke nem hagyott benne mély nyomokat, hiszen állandó vándorlás volt a családjuk élete. Szülei cselédek voltak, s ahogyan az őket foglalkoztató földesúr költözött, úgy vitte magával a megszokott, megbízható embereit is.
Balassagyarmaton laktak a legtovább. Édesapja, mint ápoló dolgozott a kórházban, s a rendes állás mellé, megfelelő lakás is járult. Anyja szintén a betegeket ápolta kevés pénzért. A sors ismét cselédsorba kényszerítette őket. Valahogy nem tudták igazán megszokni a városi életet. A föld szeretete éltette őket. Alsó-Szátok, Tereske, majd 1943-ban Tolmács lett a lakhelyük.
A három gyerekük közül Margit volt a legfiatalabb. Zárkózott, félénk, talán kicsit túlságosan komolynak tűnő kislány volt mindig. Nyomasztotta őt, hogy a mindennapi megélhetés miatti hajsza nem sok szülői törődést engedett meg. Visszatekintve így fogalmazott erről: „Talán az is hozzájárult komolyságomhoz, hogy a szülői szeretet messze elkerült, s ez nyomasztó volt. A szigorúság bizonytalansága földig süllyesztett. Észrevétlenül vágyódtam a szülői melegségre, de ez nem adatott meg."
Az általános iskola nyolc osztályát már Tolmácson fejezte be Gauder /Kovásznai/ Gyula tanító keze alatt, ki felfigyelt az éleseszű gyerekre. Később lett volna egy kiugrási lehetősége - a termelőszövetkezet szervezése idején hívták őt könyvelőnek - de szülei ellenezték: a földet művelni kell!
Sosem volt egy kitárulkozó ember, de a sorsa még zárkózottabbá tette. Csak a legszűkebb család értette meg igazán. Éppen ezért élte meg szinte elviselhetetlen fájón a kegyetlen csapást: három hónap alatt két embert is elvesztett, kit igazán szeretett. Férje elhunyt, s unokája katonaként lett szerencsétlenség áldozata.
Évtizedekkel ezelőtt jött rá, hogy lelki nyugalmat csak az hoz számára, ha gondolatait versbe fogalmazza. Veleszületett tehetsége arra is rávitte, hogy apró szobrokban formázza meg érzéseit, s örökítse meg környezetét.