Megnyílik az ég [antikvár]

A mély kómában fekvő beteg nem érzékeli a külvilágot, nem lát fényt, nem hall hangokat, jó esetben fájdalmai sincsenek, azonban az tévedés, hogy az agya nem működik és nincsenek érzései. Én pont az ellenkezőjét tapasztalom. Ilyen tisztán talán még sohasem gondolkoztam, bár az is igaz, hogy ezek a gondolatok nem egészen racionálisak. Inkább fel-felbukkanó képek, események laza láncolata. Néha úgy érzem, mintha ez volna a jelen, az itt és most, néha mintha a múlt. Olyasmi, ami valamikor megtörtént velem. Ami foglalkoztatott, hatással volt rám. Talán még olyan is, ami meg sem történt. A sárkány meghunyászkodva hevert az öregember lábai előtt, kétágú farkát unottan csóválta. A hosszú fehér szakállú kis ember meglapogatta a lény pikkelyes hátát, majd a barlang bejárata felé pillantott Odakint az éjszaka koromsötétjét időnként távoli villámlás derengése törte meg. Halk morajlás hallatszott. Hirtelen fülsiketítő dörrenés rázta meg a levegőt, a barlangot vakító fény töltötte be. A barlang bejáratában egy hatalmas oroszlán állt, elbődülte magát támadásra készen. A sárkány talpra ugrott, megfordult, szájából és orrlyukaiból lángnyelvek törtek elő. Az öreg felemelte jobb kezét. A sárkány azon nyomban eltűnt, csak egy apró lángcsóva maradt utána a levegőben. Az oroszlán megindult az öregember felé, újra elbődült, majd morogva letelepedett a sárkány helyére. Az öreg megsimogatta az állat fejét. - Elhiszed ezt a történetet? - kérdezi Vu Csang. - Inkább valami példabeszédnek tűnik, nem megtörtént dolognak - válaszolom, miközben azon tűnődöm, honnan tud egy tizen-