Magyar írók a térképről [antikvár]

Az évszázadok folyamán számos magyar író vette közelebbről is szemügyre annak a különös, egyszer művészi megformálású, máskor meg puritánul egyszerű emberi műnek valamelyik példányát, amelynek a 19. század első harmada óta térkép a legáltalánosabb magyar neve. Eleinte jóformán csak a mindennapi élet hasznos segédeszközét látták benne, s azt tudták róla, hogy jó szolgálatot tehet utazásokon, hadműveletekben, a földrajzi ismeretek szemléltetésében stb. Ám idővel új szerepet is kapott a térkép, mint olyan alkotás, amely az írói képzeletnek szinte szárnyakat ad, mert elmélkedésre ösztönöz, töprengésre, reflexiókra késztet. Némelyik írónk efféle megnyilatkozása gazdag magasröptű gondolatokban, és mély érzelmeket, bensőséges hazaszeretetet tükröz. Olykor viszont egy-egy térkép kapcsán az élet vaskos realitásai közé vezetnek el bennünket az írók. Néha térképtörténeti fontosságú megállapításokat tesznek, amelyek további kutatásokra érdemesek. Olvasmányaim során évtizedek óta gyűjtögetem a magyar írók térképi vonatkozású megnyilatkozásait. Több száz magyar író munkáiból vannak kijegyzéseim Szepsi Csombor Mártontól, Zrínyi Miklóstól és Apáczai Csere Jánostól kezdve Bod Péteren, Kazinczy Ferencen és Széchenyi Istvánon át Szabó Zoltánig, Cs. Szabó Lászlóig és Bertha Bulcsúig. Most 235 írónktól adok közre idézetet, egy-egy írónktól akár többet is. A kiválogatáskor nem befolyásolt sem az író művészi rangja, sem tudományos felfogásának, világszemléletének ilyen vagy olyan volta. Arra törekedtem, hogy a horizont minél tágasabb, átfogóbb legyen. A szépírókon kívül tekintettel voltam a szakírókra is, például a történészekre, földrajztudósokra, régészekre, néprajzosokra, nyelvészekre, katonákra, társadalomkutatókra, utazókra stb. Ám a hivatásos térképkészítőket nem vontam be adatközlőim közé. Ugyanis ők merőben másként kötődnek egész szakmai működésük tartalmához és végső céljához, a térképhez, mint a műélvező térképhasználók, akiknek javára tevékenykednek.