Kézjegy 22. [antikvár]

A teljesség ígérete Bevezető gondolatok a Tolna megyei Kézjegy-antológia 22. kötetéhez Egy költők, írók verseit, prózáját tartalmazó kötet elé előszót írni - különösen, ha már a 22. jelenik meg a sorban - nem egyszerű feladat. A korábbi kötetek ajánlói valószínűleg már minden szerzőt megfejtettek, akár egy keresztrejtvényt, az összes éppen nyíló szóvirágot leszakították és csokorba kötötték. Nem kis bátorságra vall tehát, hogy vállalkoztam a feladatra: új nézőpontból közelítve hívjam fel a Tisztelt Olvasó figyelmét az egyik fő értékként éppen a folytonosságot, a folyamatos jelenlétet tételező Tolna megyei Kézjegy-antológia legújabb kötetének kézbevételére. A hűséges olvasó számára feltűnhet, hogy a gazdag irodalmi hagyományokkal rendelkező megyéhez kötődő szerzők rendkívül változatos munkákkal jelentkeznek - immár huszonkettedik alkalommal is. A műfaji és tartalmi sokszínűség mellett azonban valamennyiükben közös az a mélyen gyökerező hit, hogy az irodalom a teljesség ígéretét hordozza. Ezért érdemes újra és újra ringbe szállni: legyőzni félelmeinket, kiégettségünket, hitet-lenségünket, kishitűségeinket és szavakkal ragadni meg a világot úgy, ahogyan a nagy időn át egyedül csak mi láthatjuk. A kötetben közreadott versek, prózák szerzői nem vallják magukat hivatásos költőknek, íróknak, viszont ismerik azt az ősi, évezredes közös létünkben egykor még mindenki számára nyilvánvaló tudást, hogy az élet teljességéhez az irodalom művelése is hozzátartozik. így születtek a mítoszok, a népballadák és népdalok, a népi verselök a közösségi emlékezet által megőrzött munkái. Ötezer évvel ezelőtt már a sumérok számára is magától értetődő volt a verselés: Niszaba egyaránt istennője volt az írásnak, a tudománynak és a költészetnek. Aki költőnek csapnivaló volt, írnokként, tudósként sem számíthatott elismerésre. A kiváló perzsa matematikus, fizikus és filozófus Omar Khajjam nevét ma leginkább a mulandóság mámorát dicsérő versei (rubáiját) őrzik.