Kézjegy 17. [antikvár]

A 17. születésnapra Rövid leszek! Hibát követnék el, ha csokorba szedném a KÉZJEGY íróitköltőit, nagy általánosságban sommáznám az ismert és először jelentkező szerzőgárda értékeit Hibát követnék el, mert az antológiák kiszámíthatatlan törvénye szerint: különböző színvonalú írások kerülnek egymás mellé-mögé - hol erősítve, hol gyengítve a szerkesztés ívét. Takaratlan szóval: nem kerülhetem meg, hogy ne állítsak fel valamiféle rangsort; ne mérlegelőn szóljak a megye, a TOLNÁHOZ kötödő- és hazaszármazó TOLLFORGATÓK munkásságáról Legszembetűnőbb: a verselés, a strófaszerkezetek, versalakzatok (hexameter, disztichon, szonett, tercina, az egyre divatosabbá váló japán versforma; haiku) gazdagodása. Példáim élére, nemcsak közeli halála mondatja velem, Videcz Ferenc neve kívánkozik - immár múltidőben: tágas lélegzetű, változatos poézist hagyott ránk! Ugyancsak a míves költők sorába sorolandók: Bayer Béla, haiku-ciklusaival Acsádi Rozália, Liszkai Ilona, a Mészöly Miklóst felmutató Kosztolányi Péter. Kis Pál István "Babitsos szép tűnődése" a Babits Mihály előtt tisztelgő kötetben is szerepelt, itt is ünneplőn szól Az erősen nosztalgikus, (valóságba oltott mesék), illetve a kimondottan dialógusokra szorítkozó prózai írások közül messze kiemelkedik Magyar Krausz Klára lipótmezei csatája. "A lipótmezei csata" megrázó, maga fölé nőtt alkotás! Nem könnyű olvasmányul, az Olvasói szemnek is külön ajánlom Tolltársi becsüléssel: Tamás Menyhért