Bástya 3. [antikvár]

októberi gondolatok Ugy gondolom, hogy bár a világ minden emberének az esztendő ugyanazon tizenkét hónapból áll, mégis ezeket a hónapokat egészen különböző' módon élik át a népek és a néphez tartozó személyek. Nem mindegy, hogy ki, melyik égtájon lakik; mint ahogy nem mindegy, hogy ki, milyen történelmet hordoz önmagában. Mióta mi, magyar emberek lakjuk és műveljük Kárpát-medence földjét, szívünkben érezzük azt a szépséget és nyugodt rendet, amely a magyar ősz sajátos hangulata. Irigylésre méltó ember, aki ebben a rohanó, zaklatott világban néhány napra, vagy néhány órára rá tud csodálkozni a természet őszi szépségére. S bizony ilyen irigylésre méltó ember vagyok én is. Gyermekkorom óta hordozom magamban a természet szeretetét. Kimeríthetetlen titkait szememhez a Vértes és csákvári rét hozta közelebb, szívemhez és lelkemhez pedig Fekete István könyvei. Falun nőttem fel, és mint falusi ember még a rohanó kocsiban is ezzel a lelkülettel nézem a tájat. Észreveszem benne a sárguló kukoricatáblát, a beérett napraforgót, a szépen elmunkált táblákat, a vonulásban lévő madarakat, a legelő gulyákat. Ilyenkor már véget ér az aratás, a szüret; helyükre kerülnek dolgaink, és az őszi napfény sejtelmes ragyogásában valahogy megállnak és megnyugodnak a gondolatok is. Minden ősszel érzem azt a rendet és békét, amely ott él a természetben, amely nem kapkod, nem kiabál, s amely az elmúlásban is ott hordozza az újjászületés reményét. Tudom, sok magyar ember számára nem mondok újdonságot, de október számomra a hősiesség, a hazaszeretet hónapja is. Felnőttebb fejjel kezdem megérteni Arad vértanúinak hősiességét, akik talán sohasem akartak hősök lenni, de amikor kellett, azok tudtak maradni. Még nem éltem '56 forradalma és szabadságharca idején, de hála és büszkeség tölt el 23-án azért, hogy magyar vagyok, magyar lehetek. Tudom azt is, hogy a történelmi tényeket mindig történelmien értékelni is kell. Tudom, hogy a mohácsi csata mást jelentett a törököknek és mást a magyaroknak, és tudom, hogy történelmünk kiemelkedő napjait és hőseit is megannyi módon értékelik és értelmezik És mégsem zavar az olykor ellentmondó vélemények sokasága, hiszen a hősök, a tények örökké megmaradnak, míg mi, értelmezők, már régen nem leszünk. És amikor októberben a természet szépségét lélegzem magamba, és hőseink alakját idézem magam elé, töprengésem más irányba fordul. A természet és történelem kereszteződésében ott áll a mai magyar ember, akinek napról napra „hősnek" kell lennie, ha ember és magyar szeretne maradni. Aki azt is látja az őszi fényben, hogy a maga harcát lelkében kell megharcolnia. Ebben benne van az önmagunkkal való szembenézés