Akácvirágzás [antikvár]

i' i' i ELOSZO Aranyásás. Ez a szó jutott eszünkbe, mikor 1988 novemberében kézbevettük a "Párbeszéd" egyesület pályázatára beérkezett kézirathalmazt. Tekintélyes mennyiségű pályaművet kaptunk, jelzésül, hogy a közlésvágy él mindnyájunkban, s a gondolatok utat keresnek maguknak a kifejezéshez. Indulat feszül az emberekben. Életüket, bajukat, örömüket, nyomorúságukat akarják az i V i, s írással feloldani, gyónni és kitárulkozva megkönnyebbülni. ' ¦' Megfagyott szerelmek, félrecsúszott életutak, történelmi pofonok sorjáznak az íveken rímben és prózában. Hitelesek, fantasztikusak, együgyűségükben is megrázó felnőttmesék; olvashattunk kamaszosan szemérmes szerelenmyilatkozatot, 40-50 év előtti történést gyermekkori megaláztatásról. De az i ' \ igazi arcmyszemcse parányi tökéletességével csak nem akart / : f .< fölbukkanni. I 'V • A fényes csillogásról kiderült néha, hogy csak egy kvarcdarab, vagy a semmivel össze nem téveszthető súly hiányzott egyik-másilc írásból. Pedig a műnek tökéletesnek kell lennie. A telenyomtatott, mindenki által olvasható papíron megjelenni felelősség. Itt nincs helye a magyarázkodásnak, mentségeknek. Nincs amatőr vagy hivatásos, idős-fiatal, kezdő és befutott, csak mű van, irodalom, vagy gyorsan el kell felejteni az egészet. A jó ötlet kevés, ha a szikrából nem ébred lobogás, s az igazság is néma marad a bicegő rímek között. Tudomásul kell venni, az írásnak is megvan a mesterség része, cunely észrevétlen a jó mű- ij'fl ben, mint kenyérben a só, de a hiánya elviselhetetlen. Az írott szó példa. Olvastán úgy látja, úgy éh életét befogadója, aho-gyíin az írás diktálja. Amelyik mű nem diktál semmit, az nem