Ötkarikán túl [antikvár]

ELŐSZÓ Halványan emlékszem arra, hogy ötévesen, 1968-ban az Ikertestvéremmel, Andrással nézzük a mexikói olimpiáról szóló közvetítést a tévében. Itt az impresszió a lényeg: biztosan emlékszem arra, hogy láttam PfeflFer VVnna vízbe borulását, meg azt, hogy Németh Angéla diadala után behívták a stúdióba a vőlegényét, Ránky Mátyást, akinek a bajnoknő azt mondta, nagyon szeretné, ha gesztenyepürével várná a család. Nem utolsósorban arra is emlékszem, hogy a Ritballdöntőben egymás után állítják ki a bolgár játékosokat. Utóbb megismertem a további magyar sikerek történetét - egyik nagyszerűbb volt, mint a másik. Kulcsár Győző és a párbajtőröző társak elsőségétől Zsivótzky Gyula, Kozma István, Tatai Tibor, Varga János és az öttusázók győzelméig -, de a fentiek talán okkal sarkallnak annak a belátására, hogy legalább annyira megmarad az emlékeinkben egy-egy különleges történet, egy-egy mondat, egy-egy emblematikus momentum, mint a diadal amúgy többnyire katartikus pillanata. Ez a könyv kifejezetten törekszik arra, hogy elsősorban ne a sportrajongók számára már jól ismert olimpiai sikerek történetét elevenítse fel, hanem - reményeink szerint jó néhány esetben - ismeretlen részleteket, különlegességeket is az olvasók figyelmébe ajánljon. Illendő bevallani, bukkantunk olyan - szerintünk remek - történetekre az anyaggyűjtés során, amelyeket korábban nem ismertünk, most fedeztük fel őket. Ilyen volt a maratonftitó Kellner Gyula története, aki az Athénből hazafelé tartó úton kézcsókot kapott a borravalóért cserébe a vámostól. Vagy hogy miért tartott bemutatót dr. Fuchs Jenő VII. Edvard királynak Marien-badban. Különleges a száz éve Párizsban teniszben induló szép színésznő, Várady Ili története, aki csak 28 évesen kezdett komolyan játszani, mert addig