Labdarúgó VB könyv 1930-2010 [antikvár]

Hátsó tábla alsó élén kis kopásokkal. Védőborítója néhol kopottas, karcos.
Vágjunk Bele! Magyarországon a futballhoz mindenki ért. Hegyi Iván kivétel. Ő ír is róla. Ezúttal nem csípős hangvételű tudósítást vagy kérlelhetetlen logikájú glosszát, hanem könyvet. A labdarúgó-világbajnokságokról. Magam leplezni sem szeretném elfogultságomat a szerzővel és témájával szemben, ráadásul azt hittem, mindkettőről elég sokat tudok, de erre azért még én sem számítottam. H. I. (micsoda márkás monogram...) a világ legnépszerűbb játékáról igaz történeteken alapuló csodás meséket regél. Van benne - ha nem is hetvenhét - magyar népmese, feltűnik a színen még maga Andersen és Fontaine is. Szerzőnk nagyszerű idegenvezető a futball varázslatos világában, személyes élményei mellett megszólaltatja a kor tanúit és koronatanúit, felváltva idéz létező és már megszűnt gijoni, párizsi, budapesti és Buenos Aires-i lapokból, mintha csak házi könyvtárában sorakoznának a polcokon kötve, fűzve vagy bugyolálva. Brazilos technikával bánik a nyelvvel, olyan kifejezéseket kitalálva és alkalmazva, mint a játékos-elvonótúra vagy az off-side story. Megtudhatjuk, ki volt a futball Don Jüanja és Tojás Pálja, melyik volt a vb-k történetének legelső és legszebb gólja, mikor adott gólpasszt fotós az elődöntőben, s melyik játékosnak volt a győzelmi prémiuma 17 juh és 5 darab tehén. És sajnos megjelenik a teljes magyar NB (Nagy Banánhéj), ráadásul nemcsak az I vagy n. Beleborzongunk, hogyan csúsztunk el rajta előbb a döntőkben, majd a csoportmeccseken, később a selejtezőkön, hogy aztán maga a banánhéj is semmivé váljék futballálmainkkal együtt. Mesemondónk - vagy precízebben történetírónk - inkább akarva, mint akaratlanul a futball tükrén keresztül mutat be korokat a fasizmustól kezdve az egyszerű diktatúrákon át egészen a szimpla szegénységig. Az események megelevenedését a Magyarországon még soha nem látott képarchívum és a hallatlanul precíz jegyzőkönyvek teszik teljessé, még azok számára is, akik eddig nem, csak ezután - vagy épp ez által - szeretnek bele a labdarúgásba, esetleg Hegyi Ivánba. (Utóbbit nem lebecsülve, előbbire csöppet nagyobb az esély.) Jómagam lassan tizenöt éve abból élek, hogy beszélek a futballról, Hegyi Iván mond is valamit. Ráadásul mondandója, remélem, hosszú időre nyomot hagy nemcsak a papíron, hanem az agyakban is. Tudják, a szó elszáll, az írás megmarad. Bár mi, magyarok arra is képesek vagyunk, hogy a labdarúgó vb-ken átírjuk saját szólásunkat: A show elszáll, a sírás megmarad. Hajdú B. István