Erdély természeti kincsei [antikvár]

"Akinek búja, baja, gondja van - és kinek nincs? -, csak jöjjön ide bizalommal. S aki a hízelgők hazugságait s a csalfaság dicséreteit hallgatni nem akarja: jöjjön az is ide! S mikor hallani fogja a titokzatos és csodálatos zenét, mely fűből és fából, a csillámló kavicsból s az égbenyúló szirtekből feléje hangzik, ...mikor hallgatni fogja a gyönyörű költeményt, melyet a karcsú sudárral s a százados törzsek lombjaival ingerkedő szellő fülébe suttog... - akkor meg fogja érteni, hogy Apolló citerájában miért telt az isteneknek oly nagy gyönyörűségük. S aki e sok gyönyörűséget még fokozni is akarja, akkor jusson eszébe, hogy ez a szép, ez a csodálatos, ez a fönséges hely az övé, a mienk! Magyar kincs, Erdély kincse. A mi gazdagságunk. A mi büszkeségünk. S ha szeretni tudod, ha szeretni megtanultad - ne zárd szívedbe önmagadnak a szeretetet, de légy apostola, légy harsonás hirdetője annak, amit a jó Isten s a természet két kézzel, jó szívvel szórt e vidékre. Járulj hozzá, hogy e kincsfölderítő munka ne csak enyém, tied, övé, de mindenkié legyen! Vándor, turista, bennszülött vagy idegen! Ha eljut hozzád e kalauz, előszavunk legyen baráti meghívónk s mit bennebb találsz e könyvben itt, írás vagy kép legyen az: hidd el, gyenge az írás s a művészet erőtlen ahhoz, mit szemtől szembe látsz. Hiányos lesz talán, mit ember nyújt feléd (a jó szív nem kérdi, mit adsz); ám káprázatos az, mit a bőkezű természet dúsan kínál. Jöjj, siess!"