kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Aleksis Kivi - "40 kötet a világirodalom klasszikusai sorozatból (nem teljes sorozat)" [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/277/5192277.jpg "Aleksis Kivi - \"40 kötet a világirodalom klasszikusai sorozatból (nem teljes sorozat)\" [antikvár]")
"40 kötet a világirodalom klasszikusai sorozatból (nem teljes sorozat)" [antikvár]
Aleksis Kivi, Anatole France, Charles de Coster, Charlotte Bronte, Dante Alighieri, Emily Bronte, Ernest Hemingway, Giuseppe Tomasi di Lampedusa, Gustave Flaubert, Homérosz, Honoré de Balzac, Ivan Turgenyev, Jack London, Jens Peter Jacobsen, Johann Jakob Christoffel von Grimmelshausen, John Steinbeck, Luis de Camoes, Nathaniel Hawthorne, Nyikolaj Vasziljevics Gogol, Stendhal, Theodore Dreiser, Thomas Hardy, Vergilius, W. M. Thackeray, Walter Scott, Wladyslaw Stanislaw Reymont
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
62000 Ft
Részletesen erről a termékről
Termékadatok
Cím: "40 kötet a világirodalom klasszikusai sorozatból (nem teljes sorozat)" [antikvár]
Szerző:
Aleksis Kivi
,
Anatole France
,
Charles de Coster
,
Charlotte Bronte
,
Dante Alighieri
,
Emily Bronte
,
Ernest Hemingway
,
Giuseppe Tomasi di Lampedusa
,
Gustave Flaubert
,
Homérosz
,
Honoré de Balzac
,
Ivan Turgenyev
,
Jack London
,
Jens Peter Jacobsen
,
Johann Jakob Christoffel von Grimmelshausen
,
John Steinbeck
,
Luis de Camoes
,
Nathaniel Hawthorne
,
Nyikolaj Vasziljevics Gogol
,
Stendhal
,
Theodore Dreiser
,
Thomas Hardy
,
Vergilius
,
W. M. Thackeray
,
Walter Scott
Wladyslaw Stanislaw Reymont
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kötés: Vászon
Méret: 110 mm x 190 mm
Dante Alighieri, eredetileg Durante Alighieri, gyakran csak Dante (Firenze, 1265. május második fele – Ravenna, 1321. szeptember 14.)
Itáliai költő, filozófus, az olasz és a világirodalom nagy klasszikusa. Főművét, az Isteni színjátékot Babits Mihály a „világirodalom legnagyobb költeményének”, Jorge Luis Borges a „valaha írt legnagyobb irodalmi műnek” nevezte. Műveiből életbölcsességek, axiómák bonthatók ki.>br>
Dante társadalmi hatása már életében is széles körű volt, köszönhető volt ez annak, hogy eltért a humanizmus nyelvétől, a latintól, s inkább a hétköznapi ember nyelvén, anyanyelvén, olaszul írta műveit, amelyek nemcsak nyelvezetileg álltak közel a hétköznapi emberekhez, de a nép gondolkodásmódját is tükrözik. Életműve rendkívüli mértékben komplex: összegzi kora tudományának, teológiájának, poétikájának, kultúrájának, hiedelmeinek és társadalmának szinte minden aspektusát.
Dante 1265. május második felében született Firenzében. Mivel szülei jómódúak voltak, így a kor szokásainak megfelelően egyaránt részesítették a gyermeküket a trivium (latin nyelvtan, logika, retorika) és quadrivium (aritmetika, geometria, asztronómia, zene) oktatásában. Főként Vergilius, Horatius, Ovidius és Statius műveit olvasta, de más költőket, írókat is szívesen tanulmányozott. Tanult Bolognában is, ahol nem a kora divatos jogi iskoláit látogatta, hanem a retorikai ismereteket nyújtó iskolákat részesítette előnyben. Itt ismerkedett meg és kötött szoros barátságot Guido Cavalcantival. Természettudományos ismereteit a Paradicsomban is emlegetett, Hippokratész-követő Taddeo di Alderatto bővítette. Ezen ismereteit használta fel Dante a Színjáték című művében, amikor némely testi jelenségeket lelki folyamatokkal párosított össze: szinte orvosi leírását adja az indulatoknak, betegségeknek, szenvedéseknek.
Dante kilencéves korában, 1274 tavaszünnepén ismerte meg a nyolcéves, bíborszínű ruhát és virágkoszorút viselő Beatricét. Hozzá fűzött szerelme azonban nem teljesült be, a lányt apja egy Simone de Bardi nevű férfihoz adta feleségül. Dante szerelmi bánatát végképp az növelte meg, hogy Beatrice huszonnégy éves korában, 1290. június 8-án meghalt. Boccaccio elmondása szerint Dante hónapokig vigasztalhatatlan volt. Dante 1291 és 1294 között harmincegy költeményt írt Beatricéhez. Ezek az édes új stílus (dolce stil nuovo) elnevezésű irodalmi irányzat legkiemelkedőbb termékei közé tartoznak. Beatrice iránt érzett szerelmének mértéke főként az Isteni színjáték című műben jut kifejezésre: a szerelmespár a Purgatórium csúcsán, Ádám és Éva egykori lakhelyén, az Édenkertben találkozik újra.
Beatrice halálát követően Dante szülei akaratának engedelmeskedvén megnősült. Felesége Manetto Donati lánya, Gemma Donati lett. A házasságot a szülők már 1277-ben elhatározták, az esküvő 1293 körül volt. Gemma több gyereket is szült, hogy pontosan hányat, azt nem tudni, csupán annyit, hogy biztosan volt két fiú, Jacopo, aki pap, és Pietro, aki vagyonos bíró lett. Utóbbi leszármazottai Seregni-Alighieri néven ma is élnek a Verona melletti Gargagnagóban.
Dante rövid ideig Firenze egyik priorja volt, a mérsékelt, de pápaellenes, Firenze önállóságáért küzdő polgári guelfpárt képviselőjeként. A guelf párt azonban hamarosan kettészakadt, a radikális irányzat segítséget kért és kapott a pápától. Firenze ezt követően a pápai állam befolyása alatt állók kezébe került. A császárpárti ghibellinek mellé álló Dantét száműzték (1302), és távollétében máglyahalálra ítélték. Száműzetéséből egyszer még visszatért szülővárosába, amikor 1310-ben III. Henrik német-római császár megpróbálta elfoglalni Észak-Itáliát, de a hadjárat kudarcba fulladt. Danténak ismét menekülnie kellett. Ettől kezdve haláláig bujdosott, száműzetésben élt, Ravennában halt meg (1321. szeptember 14.én), maláriában. Halála után már városa is megbocsátott neki, műveit megőrizték, tanították
Itáliai költő, filozófus, az olasz és a világirodalom nagy klasszikusa. Főművét, az Isteni színjátékot Babits Mihály a „világirodalom legnagyobb költeményének”, Jorge Luis Borges a „valaha írt legnagyobb irodalmi műnek” nevezte. Műveiből életbölcsességek, axiómák bonthatók ki.>br>
Dante társadalmi hatása már életében is széles körű volt, köszönhető volt ez annak, hogy eltért a humanizmus nyelvétől, a latintól, s inkább a hétköznapi ember nyelvén, anyanyelvén, olaszul írta műveit, amelyek nemcsak nyelvezetileg álltak közel a hétköznapi emberekhez, de a nép gondolkodásmódját is tükrözik. Életműve rendkívüli mértékben komplex: összegzi kora tudományának, teológiájának, poétikájának, kultúrájának, hiedelmeinek és társadalmának szinte minden aspektusát.
Dante 1265. május második felében született Firenzében. Mivel szülei jómódúak voltak, így a kor szokásainak megfelelően egyaránt részesítették a gyermeküket a trivium (latin nyelvtan, logika, retorika) és quadrivium (aritmetika, geometria, asztronómia, zene) oktatásában. Főként Vergilius, Horatius, Ovidius és Statius műveit olvasta, de más költőket, írókat is szívesen tanulmányozott. Tanult Bolognában is, ahol nem a kora divatos jogi iskoláit látogatta, hanem a retorikai ismereteket nyújtó iskolákat részesítette előnyben. Itt ismerkedett meg és kötött szoros barátságot Guido Cavalcantival. Természettudományos ismereteit a Paradicsomban is emlegetett, Hippokratész-követő Taddeo di Alderatto bővítette. Ezen ismereteit használta fel Dante a Színjáték című művében, amikor némely testi jelenségeket lelki folyamatokkal párosított össze: szinte orvosi leírását adja az indulatoknak, betegségeknek, szenvedéseknek.
Dante kilencéves korában, 1274 tavaszünnepén ismerte meg a nyolcéves, bíborszínű ruhát és virágkoszorút viselő Beatricét. Hozzá fűzött szerelme azonban nem teljesült be, a lányt apja egy Simone de Bardi nevű férfihoz adta feleségül. Dante szerelmi bánatát végképp az növelte meg, hogy Beatrice huszonnégy éves korában, 1290. június 8-án meghalt. Boccaccio elmondása szerint Dante hónapokig vigasztalhatatlan volt. Dante 1291 és 1294 között harmincegy költeményt írt Beatricéhez. Ezek az édes új stílus (dolce stil nuovo) elnevezésű irodalmi irányzat legkiemelkedőbb termékei közé tartoznak. Beatrice iránt érzett szerelmének mértéke főként az Isteni színjáték című műben jut kifejezésre: a szerelmespár a Purgatórium csúcsán, Ádám és Éva egykori lakhelyén, az Édenkertben találkozik újra.
Beatrice halálát követően Dante szülei akaratának engedelmeskedvén megnősült. Felesége Manetto Donati lánya, Gemma Donati lett. A házasságot a szülők már 1277-ben elhatározták, az esküvő 1293 körül volt. Gemma több gyereket is szült, hogy pontosan hányat, azt nem tudni, csupán annyit, hogy biztosan volt két fiú, Jacopo, aki pap, és Pietro, aki vagyonos bíró lett. Utóbbi leszármazottai Seregni-Alighieri néven ma is élnek a Verona melletti Gargagnagóban.
Dante rövid ideig Firenze egyik priorja volt, a mérsékelt, de pápaellenes, Firenze önállóságáért küzdő polgári guelfpárt képviselőjeként. A guelf párt azonban hamarosan kettészakadt, a radikális irányzat segítséget kért és kapott a pápától. Firenze ezt követően a pápai állam befolyása alatt állók kezébe került. A császárpárti ghibellinek mellé álló Dantét száműzték (1302), és távollétében máglyahalálra ítélték. Száműzetéséből egyszer még visszatért szülővárosába, amikor 1310-ben III. Henrik német-római császár megpróbálta elfoglalni Észak-Itáliát, de a hadjárat kudarcba fulladt. Danténak ismét menekülnie kellett. Ettől kezdve haláláig bujdosott, száműzetésben élt, Ravennában halt meg (1321. szeptember 14.én), maláriában. Halála után már városa is megbocsátott neki, műveit megőrizték, tanították
Emily Jane Brontë (Thornton, 1818. július 30. – Haworth, 1848. december 19.) angol költőnő és regényíró, a Brontë nővérek három tagja közül a második. Egyetlen regénye, az Üvöltő szelek, az angol irodalom egyik klasszikusa. Írói álneve Ellis Bell volt.
Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). A Brontë család ír származású volt. 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér – Charlotte, Emily, Anne – és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.
1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.
Miután nővére, Charlotte felfedezte, hogy Emily költői tehetség, nővérével és húgával 1846-ban elhatározták, hogy a költeményeikből kiadnak egy gyűjteményt. Hogy elkerüljék a női írók elleni kortárs előítéleteket, írói álneveket vettek fel. Mind a hárman megtartották nevük kezdőbetűit. Így lett Charlotte Currer Bell, Anne Acton Bell, és Emily Ellis Bell.
Emily 1847-ben publikálta egyetlen regényét, az Üvöltő szeleket három kötetben (a harmadik kötet húga, Anne Agnes Grey-ét tartalmazta). Innovatív szerkezete meglepte a kritikusokat, emiatt vegyes fogadtatása volt, mikor először megjelent. Később az angol irodalmi egyik klasszikusává vált. 1850-ben Charlotte önálló regényként újra kiadatta, Emily igazi nevével.
Mint a nővérei, ő is elég sokat betegeskedett a sanyarú otthoni és iskolai viszonyok miatt. Szeptemberben, a bátyja temetése alatt megfázott, ám minden orvosi kezelést elutasított. Így halt meg tuberkulózisban 1848. december 19-én.
Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). A Brontë család ír származású volt. 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér – Charlotte, Emily, Anne – és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.
1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.
Miután nővére, Charlotte felfedezte, hogy Emily költői tehetség, nővérével és húgával 1846-ban elhatározták, hogy a költeményeikből kiadnak egy gyűjteményt. Hogy elkerüljék a női írók elleni kortárs előítéleteket, írói álneveket vettek fel. Mind a hárman megtartották nevük kezdőbetűit. Így lett Charlotte Currer Bell, Anne Acton Bell, és Emily Ellis Bell.
Emily 1847-ben publikálta egyetlen regényét, az Üvöltő szeleket három kötetben (a harmadik kötet húga, Anne Agnes Grey-ét tartalmazta). Innovatív szerkezete meglepte a kritikusokat, emiatt vegyes fogadtatása volt, mikor először megjelent. Később az angol irodalmi egyik klasszikusává vált. 1850-ben Charlotte önálló regényként újra kiadatta, Emily igazi nevével.
Mint a nővérei, ő is elég sokat betegeskedett a sanyarú otthoni és iskolai viszonyok miatt. Szeptemberben, a bátyja temetése alatt megfázott, ám minden orvosi kezelést elutasított. Így halt meg tuberkulózisban 1848. december 19-én.
Ernest Miller Hemingway amerikai, irodalmi Nobel-díjas regényíró, novellista, újságíró. Az elveszett nemzedék jeles tagja.
Gustave Flaubert francia író, a lélektani regény egyik legnagyobb mestere.
Jack London (John Griffith Chaney), (San Francisco, Kalifornia, 1876. január 12. – Glenn Ellen, Kalifornia, 1916. november 22.) amerikai író, elbeszélő.
Jack London az egyik első világirodalmi rangú amerikai író, népszerűsége mind a mai napig töretlen. Az emberi társadalom megreformálásáért küzdött, legkedvesebb szereplői vakmerő kalandorok, „éneklő” és „beszélő” kutyák, legkedvesebb színterei az erdő és a tenger voltak.
Apja vándor asztrológus volt, annak törvénytelen gyerekeként jött a világra. Röviddel születése után anyja feleségül ment John Londonhoz. Gyermekévei mély nyomorban, kemény munkával és szenvedélyes olvasással teltek.Már 13 évesen napi 12-18 órát dolgozott a konzervgyárban, s gyakorlatilag ő tartotta el családját. Menekülést keresve ebből a robotéletmódból, régi dajkájától, Virginia Prentiss-től kért kölcsön, s a kölcsönpénzből bárkát vett, amivel osztrigakalóznak csapott fel. Igencsak veszélyes életmód volt ez, ugyanis az osztrigaőrök nemegyszer a kalózok után lőttek. Ebből a korszakból kezdődött ismerkedése „John Barleycornnal” (avagy az alkohollal), ahogy azt az Alkoholmámorban (korábban magyarul Sárga Sátán címmel jelent meg, az eredeti angol cím John Barleycorn) című művében olvashatjuk.
1893-ban elszegődött egy fókavadász hajóra, amely egész Japánig elment, s itt 17 évesen kiverekedte, hogy egyenrangúnak tekintsék a többi matrózzal.
Miután visszatért Amerikába, alkalmi munkákkal próbálkozott, például szenet talicskázott egy vasútállomáson, de megunta, majd felcsapott hobónak Kelly hadseregében, s csavargásért 30 napig börtönbe is került. Kalandjait az Országúton című regényében örökíti meg.
Majd visszatért Oaklandbe, ahol lázas tanulásba kezdett, mint azt önéletrajzi regényében, a Martin Edenben olvashatjuk. Napi 19 órát tanult, alig evett és keveset aludt, végül sikeresen leérettségizett, fél évet járt egyetemre is, majd anyagi okok miatt elszegődött mosodai munkásnak, ahol ő is elkapta az aranylázt, és Klondike-ba utazott sógora, James Shepard társaságában. Aranyat nem talált, de itt szerzett tapasztalatai alapján írta meg későbbi világhírű műveit. Ezért nagy árat fizetett, skorbut alakult ki nála, ami miatt négy fogát elveszítette, s valószínűleg későbbi betegségei is részben innen eredtek. Sokat utazott, volt haditudósító is az orosz–japán fronton.
A tőle megszokott elszántsággal próbált meg írni és publikálni, s kezdett felívelni írói karriere, majd rendeződni anyagilag is az élete.1900. április 7-én elvette Bessie Maddernt, nem szerelemből, hanem egyfajta ragaszkodásból, s mert meg volt győződve róla, hogy életerős gyerekeik lesznek. Két gyerekük született, Joan es Bessie. 1903-ban értesítette Bessie-t, hogy elhagyja, 1904-ben törvényesen is elváltak. 1905-ben elvette Charmian Kittredge-t.
Élete vége fele újra gazdasági válságba jutott, a farmja csődbe ment, alkoholizmusa és vesebetegségei legyengítették, míg végül morfiumtúladagolásban halt meg 1916. november 22-én.
A The Son of the Wolf (1900, magyarul Északi Odüsszeia címen jelent meg 1975-ben) című novelláskötete volt az, amely óriási sikert és világhírnevet szerzett neki. Mintegy ötven könyvet írt, amelyek hamar megjelentek más nyelveken is.
Jack London az egyik első világirodalmi rangú amerikai író, népszerűsége mind a mai napig töretlen. Az emberi társadalom megreformálásáért küzdött, legkedvesebb szereplői vakmerő kalandorok, „éneklő” és „beszélő” kutyák, legkedvesebb színterei az erdő és a tenger voltak.
Apja vándor asztrológus volt, annak törvénytelen gyerekeként jött a világra. Röviddel születése után anyja feleségül ment John Londonhoz. Gyermekévei mély nyomorban, kemény munkával és szenvedélyes olvasással teltek.Már 13 évesen napi 12-18 órát dolgozott a konzervgyárban, s gyakorlatilag ő tartotta el családját. Menekülést keresve ebből a robotéletmódból, régi dajkájától, Virginia Prentiss-től kért kölcsön, s a kölcsönpénzből bárkát vett, amivel osztrigakalóznak csapott fel. Igencsak veszélyes életmód volt ez, ugyanis az osztrigaőrök nemegyszer a kalózok után lőttek. Ebből a korszakból kezdődött ismerkedése „John Barleycornnal” (avagy az alkohollal), ahogy azt az Alkoholmámorban (korábban magyarul Sárga Sátán címmel jelent meg, az eredeti angol cím John Barleycorn) című művében olvashatjuk.
1893-ban elszegődött egy fókavadász hajóra, amely egész Japánig elment, s itt 17 évesen kiverekedte, hogy egyenrangúnak tekintsék a többi matrózzal.
Miután visszatért Amerikába, alkalmi munkákkal próbálkozott, például szenet talicskázott egy vasútállomáson, de megunta, majd felcsapott hobónak Kelly hadseregében, s csavargásért 30 napig börtönbe is került. Kalandjait az Országúton című regényében örökíti meg.
Majd visszatért Oaklandbe, ahol lázas tanulásba kezdett, mint azt önéletrajzi regényében, a Martin Edenben olvashatjuk. Napi 19 órát tanult, alig evett és keveset aludt, végül sikeresen leérettségizett, fél évet járt egyetemre is, majd anyagi okok miatt elszegődött mosodai munkásnak, ahol ő is elkapta az aranylázt, és Klondike-ba utazott sógora, James Shepard társaságában. Aranyat nem talált, de itt szerzett tapasztalatai alapján írta meg későbbi világhírű műveit. Ezért nagy árat fizetett, skorbut alakult ki nála, ami miatt négy fogát elveszítette, s valószínűleg későbbi betegségei is részben innen eredtek. Sokat utazott, volt haditudósító is az orosz–japán fronton.
A tőle megszokott elszántsággal próbált meg írni és publikálni, s kezdett felívelni írói karriere, majd rendeződni anyagilag is az élete.1900. április 7-én elvette Bessie Maddernt, nem szerelemből, hanem egyfajta ragaszkodásból, s mert meg volt győződve róla, hogy életerős gyerekeik lesznek. Két gyerekük született, Joan es Bessie. 1903-ban értesítette Bessie-t, hogy elhagyja, 1904-ben törvényesen is elváltak. 1905-ben elvette Charmian Kittredge-t.
Élete vége fele újra gazdasági válságba jutott, a farmja csődbe ment, alkoholizmusa és vesebetegségei legyengítették, míg végül morfiumtúladagolásban halt meg 1916. november 22-én.
A The Son of the Wolf (1900, magyarul Északi Odüsszeia címen jelent meg 1975-ben) című novelláskötete volt az, amely óriási sikert és világhírnevet szerzett neki. Mintegy ötven könyvet írt, amelyek hamar megjelentek más nyelveken is.
Thomas Hardy OM angol költő és regényíró; a regionális epika egyik legkiválóbb művelője. Kiemelkedő regényeinek színhelye a képzeletbeli délnyugat-angliai megye, „Wessex”.
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............