Bővebb ismertető
NŐI TEOLOGIA
ELMELETBEN ES GYAKORLATBAN
Vörös Éva gyűjteményes kötete egyedülálló a magyar teológiai szakirodalomban, mivel ilyen mélységben, de egyben olvasmányos és ismeretterjesztő módon senki nem foglalkozott a nők egyházi szolgálatával a magyarországi református egyházban.
Van a Bibliának női olvasata, ezért lehet a teológiának is olyan színezete, amely más, mint az évszázadok óta uralkodó patriarchális felfogás. Ezt a különbséget nem egy új keletű divat tűzi zászlajára, hanem így van már a teremtés kezdete óta, hiszen az ember férfiként és nőként az Isten képmása (IMóz 1,27). Nem külön-külön, hanem így együtt az EMBER.
Ősrégi a bibliai és teológiai kétszólamúság is. Az Ószövetség legrégebbinek tartott énekében is két nő viszi a cantus firmust, Debóra és Jáél (Bir 5), az Újszövetségben pedig Mária Magnificatjához képest Zakariás éneke valójában csak kísérő szólam (Lk 1,46-55; 1,67-79). Vörös Éva egyik írása is foglalkozik egy másik Máriával, aki a Feltámadott első tanújaként lett az apostolok apostola (Jn 20,11-18). De sorolhatnánk az egyháztörténet nagy női alakjait is, akiknek írásai mindmáig egyenrangú társai a férfi teológusokénak.
Ehhez képest a Kötényes teológia cím egyszerre irónia és egy sajátos sors és szolgálat vállalása. Irónia, mert tudatosan száll szembe azzal a hagyományos szereposztással, amely a nők számára még az egyházban is csak egy bizonyos helyet jelöl ki, másrészt azonban ezt a szolgálatot annak a Krisztusnak a dicsőségébe emeli, aki az utolsó vacsorán maga is kötényt kötött, és megmosta a tanítványok lábait. Ezt a teológiai dialektikát Vörös Éva leginkább Juhász Zsófia közelében tanulta, aki nemcsak gyakorolta a diakóniát, hanem ennek nagyszerűségét teológiailag is képes volt bemutatni. Ez a kötény ugyanis nem eltakar, hanem feltár valamit az emberlét méltóságából, éppen azokon a helyeken, ahol legnagyobb a nyomorúság. Ravasz László szavai szerint ugyanis a rossz dolgok mindig uralkodnak, a jó dolgok pedig szolgálnak. Ebben a látásmódban nem konfliktusban, hanem